Rögtön az elején elnézést kell kérnem a szenzációhajhász címért, de meg tudom magyarázni. Egy tipikus pesti gangos házban lakom másfél éve, tavaly ősszel pedig belecsöppentem egy fergeteges jelenetbe a lépcsőházban, ami mindig eszembe jut, ha az udvarunk haldokló növényeire nézek – vagyis lényegében minden nap. Két 30-as fickó beszélgetett a bejáratban, egyikük talán a közös képviselő volt, s az udvar növényeiről beszélgettek. Valahogy bekapcsolódtam én is a társalgásba, mire nagy hirtelen az egyikük közölte:
Egy kertész mondta még régebben, hogy azért ilyen rondák és azért haldokolnak a növények az udvaron, mert a pince szellőzőjén keresztül mérges gázok szivárognak fel, attól pusztulnak a növények. Ezért itt sajnos nincs mit tenni, felesleges próbálkozni bármivel.
Nem is emlékszem, hogy a megrökönyödéstől, vagy mert siettem, de nem is reagáltam különösebben erre az eszeveszett marhaságra. Hirtelen arra gondoltam, hogy ez a történet annyira jó, és annyira bődületes nagy ostobaság, hogy ha ezt elhitte ez a muki, akkor nagyon sokáig tartana, míg sikerülne megértetni vele, hogy ez bizony tévedés. Vagy talán zokon is venné, amiért ki akarom oktatni. Annyit azért meg akartam tudni, hogy nem viccel-e. Nekem elég ironizáló stílusom van, hirtelen azt gondoltam, ő is csak humorizál, de az ezt követő reakcióiból kiderült, hogy nem, ő ezt nagyon is komolyan gondolja, nem volt semmi Haha, csak vicc volt! reakció.
Azóta mesélem boldog-boldogtalannak, jobb, mint egy átlagos összeesküvés elmélet. Chemtrail, szabadkőművesek, laposföldhit, növénygyilkos mérges gázok, egyenesen a pincédből!
Ne akartam megzavarni kedves házbéli szomszédomat olyan keresztkérdésekkel, hogy mégis, milyen mérges gáz az, ami a növényeknek ártalmas, de nekünk, földszinten lakó humanoidoknak semmi bajunk nem lesz tőle? Nekem is, ahogy mindenkinek, pont az ablakom alatt van a pince szellőzője, s még mindig élek, s második fejem sem nőtt.
Minden gimnáziumi tudásomat összeszedve – szándékosan a Google használata nélkül – csak arra tudok gondolni, hogy tiszta oxigén áramlik kifelé a pincékből. Az oxigén kiszorítja a szén-dioxidot a levegőből – a nitrogént meg a többit persze meghagyja, valahogy, nem tudom, hogy -, így a növények nem tudnak fotoszintetizálni, és “éhen halnak”. Nekünk, embereknek meg a plusz oxigéntől semmi bajunk nem lesz, legfeljebb kicsit éberebbek leszünk (ez viszont ott hibádzik, hogy én folyton álmos vagyok). Más magyarázatot nem látok.
Félretéve ezt a butaságot, a lényeg tehát: a 4 emelet magas házunk udvara télen-nyáron teljesen árnyékos, ennek ellenére csupa fénykedvelő/fényigényes növényekkel van tele. Négy nagy dézsában négy borókabokor, ebből kettőnek már csak a csonkja volt meg, sárga tarka kecskerágók, egy hibiszkusz/törökrózsa, egy tiszafa, ami ugyan bírja az ilyen fényviszonyokat, de szerencsétlent annyira megette már valamilyen betegség, hogy nem is mutatom, szörnyű látvány, azt kis is dobtam. Ezek mellett véletlenül kerülhetett néhány kisebb cserépbe árnyékliliom, amik ugye – ahogy a nevük is mutatja – elég jól érzik itt magukat.
Az örök szabály: napra valót napra, árnyékit árnyékba
Az első dézsában a bal oldalon láthatod a megmaradt borókából az egyiket, a jobb oldalon pedig, hogy hogyan is kellene ennek kinéznie. A pontos fajtanevet nem is mondom, nem egy szerencsés választás még megfelelő fényviszonyok közé sem, boróka létére folyton begombásodik, pusztulásnak indul, bebarnul a közepe és hopp, már kész is a baj. Vagyis szerintem napra sem szerencsés ülteti, hát még teljes árnyékba. Nem csoda, hogy így néz ki a szerencsétlen.
Így hát megszabadultam tőle. Egy gyors aprítás, aztán pár ásócsapás és vége. Mellette már ott várakozik a megfelelő választás, egy japán babérsom. Reményeim szerint idén legalább a duplájára fog nőni ez a 40-50 centis kis cserje. Aztán jövőre már veri a 120-130 centit. Meglátjuk…
A kis cserepét teljesen benőtték a gyökerek, a növény már “megette” a földjét. Ideje volt a kiültetések.
Három perc, és kész is van. Köré még ültetek valamit, ami lefut kicsit, így még több zöld látvány lesz az udvaron. De erre alszom még egyet.
Ültesd szét!
A második így nézett ki. Bár egész pofás így is, mint valami modern avantgárd installáció, ezzel a félig szétrohadt, fehér műanyag balkonládával a tetején, amiből még egy méteres bálványfa is kinőtt. Azt sajnos nemrég valaki kitörte, ami jelentősen rontotta a csendélet művészeti értékét. Oké, persze csak viccelek. Borzalom ez az egész.
A lándzsás levelű árnyékliliom csoport szép, de annak meg a műanyag edényét nem bírom már nézni, és nagyon sűrű is, teljesen benőtte az edényt. Itt az ideje azt is szétültetni. Bár hirtelen kihajtott – négy napja még alig látszódtak a kis hajtásai, de komolyan -, óvatosan szétszedve a csoportot nem lesz semmi bajuk. Úgyis árnyékban vannak egész nap, ugyebár.
Ha neked is van hasonló növényed, növénycsoportod, és szeretnéd, hogy több legyen belőlük, ess neki bátran. Én egy kiszuperált metszőollót szoktam használni, amit csak ilyen célra tartok. Egy-két szál biztosan áldozatul esik, de nem nagyon van más út. Kézzel alig lehet szétszakítani a sűrű csomókat, és az sem sokkal finomabb módszer, sőt.
Készül belőlük kisebb és nagyobb csoport is, és öt közepes adag megy vissza a dézsába. Még ajándék is lehet belőlük, annyi lett. Saját szaporítású növénnyel meglepni a barátokat – nincs is annál jobb.
Az árnyékliliomok végül egy fehér virágú hortenziával kerültek egy társaságba. A hortenzia persze még kicsi, ezt is most vettem, de augusztusra egész máshogy fog kinézni ez az összeültetés. Remélem az új hortenziám már idén virágozni fog!
Tollbuga és… majd még kitalálom
Egy hete szereztem épp három cserép tollbugát, gondolva arra, hogy egyszer nekiesek az udvari dézsáknak. Nem is kellett sokat várniuk, így bekerültek a harmadikba. A szélére körbe azt hiszem valamilyen futónövényt fogok ülteti, a legjobb lesz a nagy meténg/vinka – így nyáron már csak egy zöld gombócot fogok látni a dézsa helyén, remélhetőleg.
Egy kis kísérletezés
A negyedikbe egy rebarbarát gondoltam ültetni. Bár inkább fénykedvelő, természetesen, sok helyen írják róla, hogy félárnyékos helyen is megél. Szórt fény az van az udvaron, hisz felülről nyitott. Meglátjuk, mi lesz így belőle. Biztosan nem lesz szép sűrű, de nekem elég egy vállalható kinézet is. Júniusig várok, s ha nagyon satnyán nő, akkor kicserélem valami másra, ez pedig megy a vidéki, napos kertünkbe. Néhány szál borostyán is adott volt, azokat megtartottam.
A következő hetekben még biztosan ültetek a dézsákba ezt-azt, hisz maradt még hely. Amint érzékelhető a változás, beindulnak a növények a növekedésben, beszámolok a fejleményekről itt, vagy legalább egy Facebook posztban. Szóval érdemes olvasni bennünket minden nap, így biztosan nem maradsz le semmiről!
