Európa legzöldebb fővárosa 2023-tól még zöldebb lesz: Bécs Nordbahnhofviertel (Északi Vasútállomás) nevű negyedében ugyanis új parkot alakítanak ki addig. A bécsi Gebietsbetreuung (területfelügyelet), valamint Bécs városának képviselői és építészei múlt hét szerdán mutatták be az új pihenő övezet, a „Freie Mitte“ első tervezetét,

melynek kialakítása kapcsán az ottlakók javaslatait is várják.

A bécsi Nordbahnhofviertel az egykori északi vasútállomástól nyugatra és a Patersterntől északra található, a Nordbahnstraße és a Heinestaße között. Bécs városának vezetése a vasútállomás kihasználatlan zöld területét pár évvel ezelőtt vásárolta meg. A mindösszesen kilenc hektárnyi területen – a városi vadonban élő, szigorúan védett zöld varangyok és gyíkok élőhelyeit érintetlenül hagyva – 2023-ig játszóteret, kutyasétáltatót és sportolásra alkalmas pihenőövezetet alakítanak majd ki, a lebetonozott területeket pedig közösségi kertekké építenék át. A parkon keresztül húzodó Leystraße meghosszabításával pedig egy sétaösvény kötheti majd össze a 2. kerületet a 20. kerülettel.

Ezt a területet a 2,5 hektáron elterülő elhagyatott vasúthálózattal toldanák meg, melynek fennmaradt sínrendszerét építészeti elemként integrálnák a parkba. A sínek fölé egy stégrendszert terveztek, ahonnan az egész parkra gyönyörű kilátás nyílik.

A park környékén lakók a leopoldstadti Max-Winter-Platzon tájékozódhatnak a teljes projektről, valamint április 30. és május 11. között javaslatot is tehetnek az új park kialakítása kapcsán. Ilyen parkot Berlinben is építettek, itt olvasható a cikkük róla.

Forrás: Eurocomm-PR

Kiemelt kép: Gebietsbetreuung Stadterneuerung



Címkék: