Ha otthonülős, beburkolózós, összebújós és filmezős estét tartasz, és szeretnél valami igazit látni és érezni, akkor ajánlom a ‘Dare to be wild’, magyar fordításban ‘A vadon kertje’ című filmet. Ez az egyik kedvenc filmem. Minden idők 10 leghíresebb tájépítészeinek egyikének, Mary Reynoldsnak az életéről szól. Igaz történet.

 

“Én a vadon erejét ismerem. (…) Úgy nőttem fel mint Európa rétjein a vadvirágok. Mi tudtuk, hogy az ember és a természet egy. Természet és ember, a kettő ugyanaz.(…) Az az álmom, hogy a világ úgy tekint a vadonra, ahogy én. De ehhez a vadonból a városba kell mennem.” Így kezdődik Mary Reynolds igazi és igazán nagy kalandja. Az elhivatottsága már kislány kora óta érlelődik, erősödik benne, mígnem tájépítészmérnök lesz.

A fiatal kerttervező, Mary Reynolds (Emma Greenwell) a természet és ember összhangjában hisz. Mint a legtöbb tájépítész, ő is kicsit magányos, kicsit fura, kicsit meg nem értett ember lévén útnak indul, hogy megmutassa az embereknek az élet, a föld és a természet igazi értékeit és jelentőségét. Céljai elérése érdekében Dublinba költözik, de csak bicskanyitogató igazságtalanságok érik. Mikor megkérdezik tőle, hogy tudja-e már mit szeretne az élettől, a válasza magától értetődően az: “tudom, hogy nem tudnék lóhere és páfrány nélkül élni, és fűzfák és fű nélkül sem”. Ezzel pedig elindul a saját útján.

“Távoli helyekre utazunk, hogy az érintetlen természet szépségében gyönyörködjünk, a modern kertészet mégis kevés figyelmet szentel az ilyen egyszerű, ám meseszép környezetnek. Pedig az ilyen helyeket meg kell óvnunk, mielőtt örökre eltűnnek.”

Ezzel a leírással pályázatot ad be Európa, de talán a világ leghíresebb kertészeti rendezvényén, a Chelsea Virágkiállításon megrendezett kertek versenyére, ahol többek között Károly herceg a versenytársa. Nehézségek hada keresztezi útját, de a fiatal tájépítész hite töretlen marad. A sok ádáz megmérettetés és véletlenszerű, de sorozatos küzdelem után rátalál a szerencse is, és segítő lelkekre talál a Zöld angyalok közösségében. De az igazán nagy segítséget a dögös Christy Collardban (Tom Hughes) találja meg, akivel még Etiópiát is megjárja. Szerelmi szálakkal dúsított kapcsolatuk alapja a természet iránti tisztelet és szeretet, és védelme érdekében a tenni akarás, amelyet minden pillanatban, tekintetben és mozdulatban érezni lehet.

Milyen fontos megőrizni a vadont? Mire jut Mary a hitével és hogyan veszi rá a megszállott oázisépítő Christyt, hogy segítsen neki célja elérésében? Christy segít-e neki a természetes kertet divatossá tenni? Nézzétek meg a filmet! Aztán gondolkodjatok el a természettel való kapcsolatotokon és addig is, imádkozzatok a galagonyafa istenéhez, jobbat úgysem tehetünk! 🙂

Ha felkeltette érdeklődéseteket a film, itt megnézhetitek az előzetest.

 

 

képek forrása: ifi.ie; irishexaminer.com, theirishworld.com



Címkék: