A Balaton élővilágával és annak kutatásával ismerkedhetnek meg az érdeklődők a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének pénteki nyílt napján Tihanyban. Az érdeklődő gyerekek és felnőttek a tihanyi limnológiai intézet parkjában a parti öv halaival – például süllővel, csukával vagy balinnal -, valamint a szemmel látható úgynevezett makrogerinctelen szervezetekkel és a terepi vizsgálatok során használt eszközökkel ismerkedhetnek meg pénteken 9 és 16 óra közt.

A laboratóriumban a szerves mikroszennyezők vizsgálati módszereit, illetve a tó mikroszkopikus növényi és állati szervezeteit ismertetik, de lesz geomorfológiai, paleolimnológiai és jeges bemutató is. A nyílt napon pénteken 10 órától a Balaton madárvilágáról, 14 órától pedig a Balaton vízminőségének analitikai módszerekkel való vizsgálatáról tartanak ismeretterjesztő előadást.

Forrás: MTI 

Kiemelt kép forrása: Pixabay



Címkék: