Ma megkezdődött a féktelen mulatozás a spanyolországi Pamplonában. A kilenc napos San Fermín Fesztiválra, minden évben közel másfél millió túrista látogat el, hogy egy zsák pénzért jót bulizzon, és részt vegyen a híres, vagy inkább hírhedt bikafuttatáson, és az azt követő viadalon.

És bizony úgy tűnik, hogy a spanyol kultúra szerves részének számító bikafuttatás, ami a 17. században került be, az akkor még csak két napos ünnepi programba, igencsak jó biznisz. Az amerikai író, Ernest Hemingwaynek köszönhetően Pamplona felkerült a térképre, és a kétszázezres kisváros a 9 napos móka alatt bezsebeli a turizmusból származó éves bevételének a felét. Na de ne szaladjunk ennyire előre, nézzünk hogyan is kezdődött a véres futás.

Szent Fermin forog a sírjában

Eredetileg Pamplona első püspökére, Szent Ferminre emlékeztek meg a spanyolok a Feria de San Fermínnel. A 303-ban mártírhalált halt Fermint, gallilai hittérítő útján fejezték le, majd Pamplona védőszentjének választották. Rá emlékeztek, és hozzá imádkoztak a szolíd kis kétnapos ünnepen.

A kezdetben helyi, zenés-táncos mulatságot, a 17.században fejelték meg a bikafuttatással, és ekkor kezdett az egész egy végeláthatalan dorbézolásba átcsapni. Majd 1926-ban megjelent Ernest Hemingway Fiesta (The sun also rises) című könyve, mely érzékletesen bemutatja a pamplonai bikafuttatás és bikaviadal minden egyes mozzanatát. Ez olyan világhírt hozott az eseménynek, hogy az azóta 9 naposra nőtte ki magát, amialatt másfél millióan zarándokolnak a spanyol kisvárosba.

(kép: wikipedia)

És valahol menet közben a sanfermines a szentről való megemlékezés helyett, a bikák ünnepélyes haláltusájától lett hangos. Ugyanis az nagyon szép, hogy a rengeteg túrista, kultúrális körutazásnak tartja, és a spanyol hagyományok megismerésének, hogy 9 napon át örjöngve ünneplik, hogy reggel 8-kor eldördül a rakéta, csakhogy az minden egyes nap, 6 bika életének utolsó óráit jelzi.

A bátorság próbája, vagy a baromságé?

 Na és akkor tessék eldönteni a tények alapján, hogy jó buli-e bikát ölni. Hiszen úgy tűnik, ez csak ízlés kérdése. Minden évben eljön júnis hatodika, amikor is délben megnyitják a fiesztát. Ekkorra már lépni nem lehet Pamplonában, csak úgy pezseg a város. Mindenki felölti a baszk viseletet, a fehér ruhát, és a nyakba és derékra kötött piros kendőt, és már indulhat is a buli. Zene, tánc, hagyomány, kultúra, ünnepség, védőszent, és jó hangulat.

De ez persze nem elég, kell az adrenalin, és hogy több ezer helyi és túrista megmutassa milyen tökös. És ezt hogyan lehetne máshogy bebizonyítni, mint szűk utcákon, felajzott bikák elől rohanva, egy szál összetekert újságpapírral felvértezve. Reggel 8-kor, mikor eldördül a rakéta, kiaszabadul az a 12 szerencsétlen állat a karámból (6 jámor ökör, és 6 harci bika), és keresik ez egyetlen menekülési útvonalat, amit több ezer visítozó ember torlaszol el.

És az a bátorságpróba, hogy a több mint fél tonnás, dübörgő bikákkal teli sikátorokban éppségben lesprinteljenek 825 métert. Ezt persze egyetlen évben sem sikerül sérültek, vagy olykor halottak nékül megúszni, ilyenkor már inkább baromságnak tűnik a bátorságpróba.

A vérző ember a címlapon, a döglött bika feldarabolva végzi         

 Az egész mindösszesen 3 perc, és bár szerintem egészen értelmetlen, de ha itt véget érne a bika szerepe a történetben, azt mondanám, hogy ha ez kell a népnek, hát legyen. A pár száz méteres őrült rohanás közben 200-300 önjelölt próbatevő szokott megsérülni, és eddig tizenöten vesztették életüket.

(kép: AFP/A. ARRIZURIETA)

Ezt természetesen jó pénzésrt páholybol nézheti végig a többi másfél millió túrista. Erkélyt lehet bérelni a szűk utcácskákat körülvevő épületek mindegyikén, ami 100 eurónál kezdődik fejenként, de persze 200-ért is elkelnek a legjobb balkonok. Szóval ha az első sorból akarja valaki nézni, ahogy a bikák felöklelik az utcán rohanó népet, 65 ezerért megteheti/nap/fő. Ez nem azt jelenti, hogy kibérelte az erkélyhez tartozó lakást, hanem hogy aznap reggel állhat az erkélyen pár órácskát, és kap egy kis snacket mellé.

Na de hova is szaladnak azok a felajzott bikák? Bizony a vesztükbe, vagyis a Pamplonai arénába, ahol este megkezdődnek a bikaviadalok. Ezekre gyakorlatilag lehetetlen hivatalos úton jegyet kapni, ugyanis mindössze a jegyek 10 százaléka elérhető a jegyirodákban, a többi a feketepiacon talál gazdára, és előszeretettel hamisítják őket. A jegyek nagyjéból 35 ezer forintnál kezdődnek, de ezek a napos oldal legtávolabbi helyei. Az árnyékos oldalon -mert akinek van pénze, annak nem kell megsülnie- a küzdőtérhe közeli helyek ennek többszörösébe kerülnek, attól függően milyen híres a matador.

(kép: sanfermin.com)

Szóval nem csak annak kell mélyen a pénztárcájába nyúlni, aki a bika elől az életükért rohanó embereket akarja látni, hanem annak is, aki a bika haláltusáját. Mert bizony egyetlen bika sem éli túl a napot, bármilyen keményen is küzd, a vége mindegyiknek ugyanaz. Meghalnak, hogy az emberek jól mulassanak.

Mikor a sokszor órákon át tartó, ceremóniális showműsor a végéhez ér, a matador leszúrja az állatot, a nép pedig állva ünnepel. De mit is? Hogy a reggel óta ingerelt, kínzott, a végkimerülésig hajszolt, majd leszúrt napi hat bikát elküldik a mészárszékre, és feldarabolják, majd eladják kilóra.

A PETA évek óta próbálkozik, de mindhiába

(kép: peta.org.uk)

Természetesen az állatvédők minden egyes évben kivonulnak a fesztivál előtt, és sokkoló tüntetéssel próbálják felhívni a bikafuttatás, és a viadal értelmetlen és kegyetlen mivoltára a figyelmet. Vérbe áztatva, félmeztelenül demonstrálják a buliból elkövetett öldöklést, a bikák szemszögéből.

(kép: peta.org.uk)

De hidegen hagyja a spanyolokat, akik arra hivatkoznak, hogy az a kultúrájuk eltörölhetetlen része. Nos, egykor az emberáldozat is divat volt bizonyos népeknél.

(kép: peta.org.uk)

Félreértés ne essék, sem a PETA, sem egyetlen jóérzésű ember, aki a bikaviadalok kegyetlensége ellen van, nem a San Fermín Fesztivált szeretné beszűntetni. A pamplonai ünnep egy csodás kultúrális esemény, ami remekül működött évszázadokon át, a bikafuttatás és viadal nélkül is. Tehát menj el Pamplonába, mert rengeteg a látnivaló, és te is tedd le a vosodat a gyilkolás mentes ünneplés mellett. Olcsó szállásokat itt találsz, de akár egy észak-spanyol körút során is útbaejtheted a kisvárost.

(kiemelt kép: peta.org.uk)



Címkék: