Egy öthektáros kukoricatáblában 4,5 kilométeres labirintust készítettek a Csongrád megyei Kiszombor határában, a szombaton nyíló útvesztő ki- és bejárata között 2,5 kilométert kell megtenni akkor, ha a vállalkozó szellemű látogató nem téved el. A sokak által kedvelt labirintusjáték életnagyságú változatát egy hét alatt négy-öt ember készítette el, kapa és mérőszalag segítségével vágták be a másfél méter széles utcákat a kukorica közé.

Az ösvények alkotta rajz – melyet előbb milliméterpapíron terveztek meg kicsiben – központi figurája egy kukoricacső és a tízes szám, hiszen ez a tizedik, jubileumi nyár, amikor útvesztő készült a Makóhoz közeli község határában. A szemlélődök négy teknős alakját is felfedezhetik a magasból, amelyeknél érdekes feladatokat kell megoldaniuk a résztvevőknek. A figurákat zsákutcák, hurkok és útkereszteződések veszik körül, jelentősen megnehezítve ezzel a kijutást a labirintusból.

A növények magassága – a felhasznált vetőmagnak köszönhetően – eléri, sőt néhol meghaladja 2,5 métert, így a látogató csak a kék eget és a kukoricasor által alkotott zöld falat látja. A kukorica betakarításáig, a tervek szerint augusztus 11-ig látogatható útvesztő péntekenként és szombatonként éjszaka is bejárható, ekkor tanácsos zseblámpa használata.

Az útvesztőnél érdekes programok is várják a vendégeket. Szerveznek parasztolimpiát, kézműves foglalkozásokat, csillagászati és solymászbemutatót, az útvesztő leküzdése után pedig a gyerekek hagyományos népi játékokkal is múlathatják az időt.

 

Forrás: MTI 



Címkék: