A következő egy hónapban fokozott figyelmet kér az autósoktól az Országos Magyar Vadászati Védegylet, erre az  időszakra esik ugyanis az őzek násza, az üzekedés alatt pedig az állatok nappal is aktívak, figyelmetlenek, és gyakrabban ugorhatnak ki az útra, ezzel növelve a balesetveszélyt – írják közleményükben.

Az őz a legelterjedtebb nagyvadfajunk, egyedszámát mintegy 360 000-re becsülik, az ország egész területén előfordul. A hazánkban évente elütött mintegy 5-6000 nagyvadból több mint 4000 egyed őz, és a balesetek túlnyomó része a párzási időszakban történik, amikor a bakok űzik a sutákat. Ilyenkor mindenhol – nem csak a vadveszélyt jelző táblák utáni szakaszon! – számíthatunk felbukkanásukra.

A védegylet azt javasolja, hogy ha őzet látunk átszaladni az úton, számíthatunk rá, hogy másik is követi, így mindenképp lassítsunk, dudáljunk. Amennyiben az állat az autó elé ugrik, az egyetlen megoldás a vészfékezés, így ügyeljünk a követési távolságra is. Ne rántsuk félre a kormányt, ne próbáljuk kikerülni az állatot, ez ugyanis további balesetveszélyes helyzethez vezethet.

“Amennyiben vaddal ütközünk, feltétlenül értesíteni kell a rendőrséget, mivel a vadelütés közúti balesetnek minősül. A helyszínelés jegyzőkönyve képezheti az alapját bármilyen további intézkedésnek. Értesíteni kell a területileg illetékes vadászatra jogosult szervezetet (általában vadásztársaságot) is, erről a rendőrhatóság gondoskodik” – írják.

 

Forrás: OMVV

Kiemelt kép forrása: Pixabay



Címkék: