Gondoltál már arra, milyen lehet csónakban ácsorogva paradicsomot szedni? Nem valószínű, de ezt a videót megnézve most már talán fogsz. Mianmar második legnagyobb taván, az Inle-tó felületén ugyanis számtalan úszó kert lebeg, amit bizony csónakokból művelnek a cölöpházakban élő helyiek.

A sekély tó, ami az úszó kertjeiről és a fél lábbal evező halászairól vált híressé, 22 km hosszú és 11 km széles, összesen 17 falunak embereinek ad otthont és megélhetést.

flickr.com

A hagyományos bambuszházak egy része cölöplábakon áll, az emberek pedig úszó farmok telepítettek, hogy a megélhetésüket biztosítsák.

Az úszó kertekhez először vízi növényekből egy alapot készítenek, amit egy bambuszkeretbe helyezve a vízre fektetnek, majd bambuszrudakkal rögzítik a kerteket az 1,5-2 méter mély meder aljához. Erre 60-70 cm termőföld kerül és már jöhetnek is a palánták, amiket aztán a ladikjaikból kapálnak, metszenek és kötöznek, épp mintha csak a szárazföldön lennének.

A tó halat is biztosít az ott élőknek, ezeket az ún. lábevezős halászok fogják, akik egyik lábukra evezőt csatolva hajtják csónakjaikat, így mindkét kezükkel szabadon dolgozhatnak: a kúp alakú halászkosarat a szájával lefelé a vízbe mártják, a lábukkal a víz alatt tartják, közben egy hosszú rúddal menekülésre késztetik a felfedezett halrajt, amelyek belegabalyodnak a kosár hálójába. A halász lábujjára tekert zsinór jelzi, mikor emelheti ki a zsákmányt a vízből.

Kiemelt kép: pxhere.com



Címkék: