A BBC 2016-ban készített sorozatot Thaiföld: a Föld Trópusi Paradicsoma címmel. Egy nap a forgatócsoport Észak-Thaiföldre indult azzal a feladattal, hogy lefilmezzenek egy ritkán látott színes állatot, a tarka lepke-denevért (Kerivoula picta). A felvétel nem készült el könnyen, de a két nap várakozásnak köszönhetően végül lassított felvételen láthatjuk, ahogy ez a csodás állat elhagyja a búvóhelyét.

Még sosem készült róla igazán jó felvétel, pedig ez a denevér elég feltűnő:  narancssárga szőrrel borított testéhez erősen kontrasztos fekete-narancssárga csíkos szárnyak járnak, mégsem könnyű megtalálni. Egyedül, vagy párokban, elszigetelt telepeken élnek, nagy, hervadó banánlevelek alatt rejtőzve.  Ezen a 13 hektáros területen is csak 1-2 ilyen denevér él, ráadásul néhány naponta átköltöznek más levél alá, így nehéz nyomon követni őket.


A BBC forgatócsoportját japán denevér-szakértők segítették, akik egy mezőgazdasági területhez vezették őket, ahol a felvételek végül elkészülhettek. Ez a föld régen erdő volt, de a fákat kiirtották, a denevérek pedig alkalmazkodni kényszerültek az új helyzethez és az itt álló banánfák levelei alá költöztek.  Egy helyi gazdálkodónak köszönhetik, hogy zavartalanul élhetnek, hiszen ő az aki a banánfákat öntözi és őrzi, hogy megvédje a ritka denevérek otthonát.

A felvétel elkészültéhez a forgatócsoportnak rengeteg levelet kellett átnézni és megfigyelni, de két nap munkája végül beérett: feltűnt a csodálatos kis denevér. A lassított felvételeken még jobban látszik, hogy milyen csodálatosan kecses mozdulatokkal repülnek, ezért is hívják őket pillangó denevérnek.

Forrás és kiemelt kép: BBC



Címkék: