Hat szlovák és négy magyar Duna-menti település közös pályázatot nyert, így egymás nevezetességeinek kicsinyített másait építik fel, amelyek interaktív játszótérként lesznek használhatók – mondta el Révkomárom polgármestere szerdán a projektet bemutató sajtótájékoztatón.

Stubendek László tájékoztatása szerint a beruházás teljes költségvetése meghaladja a 900 millió forintot. A települések a források 85 százalékát az Európai Uniótól, 15 százalékát pedig az érintett kormányaitól kapják, az önkormányzatok önereje öt százalék.

Csillag erőd Komáromban

Kép forrása: Wikipédia

 

A “CULTPLAY – Interaktív tematikus parkok” nevet viselő projekt célja, hogy a kulturális örökség innovatív hasznosítását lehetővé tevő, határon átnyúló turisztikai attrakciókat hozzon létre. Egyes helyszíneken már megkezdték a beruházást, melyet jövő év végére mindenütt szeretnének átadni.

Érsekújváron a régi vár makettje készül el, Tatán a gútai malom épül meg játékos elemekkel, Észak-Komáromban a Csillag erőd mintájára készül játszótér, Révkomáromban az észak-komáromi Öregvár elevenedik. Oroszlányban a vágsellyei Pázmány-kastély, Kisbéren a gútai fahíd és a lovarda mása épül meg, Gútán készül el a tatai vár mása, Ógyallán az oroszlányi Bányász Múzeum mintájára, míg Vágsellyén a majki kolostor mintájára készül játszótér. Az együttműködő települések között kivételt jelent a szlovákiai Szőgyén, ott egy mobil színpadot létesítenek.

A CULTPLAY parkok tartalmaznak mobilapplikációs fejlesztést is, amely magyarul, szlovákul és angolul lesz elérhető.

 

Forrás: MTI

Kiemelt kép forrása: Pixabay



Címkék: