Mintegy száznyolcvanmillió forintból jövő szeptember végére megújítják a Soproni Egyetem botanikus kertjét, a fejlesztés célja, hogy szélesebb körben ismertessék meg a kert értékeit. Részlegesen felújítják az üvegházat, a dolgozók részére az öltözőt és az irodát, valamint az utakat és az ösvényeket. Megújítják az amerikai és az ázsiai gyűjteményt, interaktív tanösvényeket alakítanak ki elsősorban az általános iskolások számára, és a karbantartást elősegítő eszközöket is beszereznek.

Készítenek egy olyan geodéziai felmérést is a kert talajáról, növényeiről, amelyet később helyben és az interneten is elérhetővé szeretnének tenni. A botanikus kert alsó részéről legutóbb 1998-ban, a felső részéről pedig 2000-ben készült geodéziai felmérés. A projekt keretében megvalósuló felméréssel egységesíteni szeretnék az adatbázist és egy háromdimenziós modellt is készítenek majd róla.

Az 1967-ben telepített észak-amerikai és ázsiai gyűjteményben kétszázötven védőfásításból származó fát fognak kivágni, és helyükre mintegy ezerötszáz új egyedet telepítenek. Ebből mintegy háromszáz-háromszáz egyed lesz észak-amerikai és ázsiai fa és cserje. A tanösvények tematikusak lesznek, egy a természetvédelemről, egy az erdészetről, egy pedig a faipari ágazatról fog szólni.

Kép forrása: Pixabay

 

A beruházást az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapja támogatja, az Interreg programban a Szlovák Erdészeti Kutatóközponttal (Národné Lesnícke Centrum) közösen összesen 1 millió 461 ezer euró (479,8 millió forint) támogatást kaptak. A program keretében a soproni botanikus kert megújításával párhuzamosan újul meg a Kisiblyei Arborétum csaknem háromszázmillió forintból.

A Soproni Egyetem botanikus kertje 17,2 hektáron terül el, és mintegy négyezer féle növény található benne.

 

MTI 

Kiemelt kép forrása: Pixabay



Címkék: