Egyre gyakoribbak a helybeliek megélhetését és egészségét veszélyeztető katasztrofális áradások az Amazonas folyón a klímaváltozás következtében – írja az MTI. Míg az elmúlt száz év első felében húszévente fordultak elő, az utóbbi időszakban már négyévente – figyelmeztettek a jelenséget vizsgáló tudósok.

Az Amazonas vízszintjét egy brazil kikötőben, Manusban több mint száz éve regisztrálják. Ezeknek az adatoknak az elemezése mutatott rá, hogy milyen gyakorivá váltak a pusztító áradások a folyón.

„Az áradásoknak katasztrofális hatása van a helyi lakosságra, a felduzzadt folyó ugyanis szennyezi az ivóvizüket és lerombolja a házaikat”

– mondta el Jonathan Barichivich, a Chilei Ausztrál Egyetem környezetvédelmi tudósa.

A kutatás rámutatott arra, hogy a térségben az esős évszak esősebb lett, a száraz pedig szárazabb. Az elmúlt két-három évtizedben az aszályos periódusok is megszaporodtak, ám az erős áradások száma különösen megnőtt. 2009 és 2015 között csaknem minden évben bekövetkezett egy-egy súlyos áradás az Amazonas medencéjében – ismertették a kutatók, köztük a brit Leedsi Egyetem tudósai a Science Advances folyóiratban megjelent tanulmányban.

Kép forrása: Pixabay

 

A gyakoribbá vált áradásokat az Atlanti-óceán fölötti melegebb és a Csendes-óceán fölötti hidegebb hőmérséklet kombinációja okozza. A Csendes-óceán fölötti légköri rendszer, a Walker-cirkuláció megváltozott az óceán melegebb, nyugati térsége és hidegebb, középső és keleti része közötti egyre nagyobb hőmérsékleti különbség miatt – magyarázták a kutatók.

Mivel az Atlanti-óceán fölött várhatóan jobban melegszik a hőmérséklet, mint a Csendes-óceánon, az Amazonas áradásai folytatódnak – jósolták a tudósok, hozzátéve, hogy a tendencia legalább egy évtizedig kitart még. A vízszintváltozásban a tanulmány szerint az erdőirtások és vízerőművek építése is szerepet játszik.

Az Amazonas szintjének vizsgálata nagyon fontos, mivel az Amazonas-medence és a térség trópusi őserdei kiemelkedő szerepet töltenek be a világ víz- és karbonrendszerében.

 

Kiemelt kép: Pixabay



Címkék: