Hazánkban is kezd teret hódítani, de sok időnek kell eltelnie még, hogy az átlagemberek ne piros cserepet, hanem növényekkel teli zöldtetőt akarjanak házaikra. Az energiahatékonyság már komoly szempont házépítésnél, ugyanakkor az ökológiai szemszöget még nem sikerült felvennünk, legalábbis ha a környezetemre gondolok. Pedig nem csak a levegőt tisztítja egy zöldtető, hanem részt vesz a hőszabályozásban, szigetelésben, tompítja a zajokat, port köt meg és segíti az élővilág sokszínűségét, amire oly nagy szüksége van a világnak és a városoknak. És akkor még az esőkre gyakorolt hatásáról nem is beszéltünk, de az megérne több cikket is.

A világ menő helyein már sok jó példa mutatja a lehetőségeket, ebből szemezgettem nektek párat így szerda délutánra, hogy ebéd után még ne kelljen rögtön folytatni a munkát…

ACROS Fukuoka, Japán

A tengerparti Fukuoka város elegáns negyedében kapott helyet ez a 15 zöld tetőterasszal rendelkező kulturális központ és koncertterem, ahol ma több mint 120 féle növény nagyjából 50.000 egyede él, ami egyszerűen óriási, főleg, hogy szabadon látogatható nyitvatartási időben. Az épület előtti park és az abból „induló”, fákkal, cserjékkel és lágyszárúakkal borított, hegyként kiemelkedő Step Garden (a zöldtetőnek nevet is adtak) a Kyushu Egyetem mérései szerint jóval hűvösebb, mint a város többi része a meleg évszakban.

A park és “hegye”

Biesbosch Múzeum, Hollandia

Bár Hollandiáról a rengeteg zöld mező és a tulipánok jutnak eszünkbe először, valójában ebből sosem lehet elég. Talán ezért lett a Biesbosch Nemzeti Parkban álló Múzeum (azaz múzeum, színház, étterem, kiállító terek együttese) teteje izgalmas, zöld „hegyekkel” tarkított túraútvonal, tele gyógynövényekkel és fűfélékkel.

Túra a tetőn

Beaugrenelle Bevásárlóközpont, Párizs

Egy bevásárlóközpont Párizsban, amit kifejezetten azért láttak el zöldtetővel, hogy használják légtisztító és hűtő erejét a nyári hőségben, utóbbival csökkentve az épület hűtési költségeit. A városi mezőként emlegetett 7000 négyzetméternyi, azaz egy futball pályányi területre egynyáriakat, hagymásokat és vadvirágokat, fűféléket telepítettek a 40 cm mély termőtalajba, amiből 800 négyzetméternyi felület látogatható. Jelenleg ez Franciaország fővárosának legnagyobb méretű zöldtetője.

Akárcsak egy dús legelő…

United States Tax Court, Washington D.C.

2008 óta ékesíti a Amerikai Adóügyi Bíróság épületének tetejét egy komplett szukkulensmező. Ritka csodálatos, ahogy a rengeteg féle Sedum, azaz varjúháj- és Delosperma, azaz délvirág variációk uralta színes tető állja az idő sarát.

Szukkulenstenger a magasban

Nanyang Technical University, School of Art, Szingapúr

Szingapúr egyik legnagyobb állami egyetemének 2006-ban elkészült művészeti kampusza egy építészeti csoda, ahol média, művészeti és design tanulmányokat folytathatnak a tanulók. Ha ez nem inspirálja a kreatív elméket, akkor semmi sem. A fűvel borított tetőfelület közösségi tér is egyben, órákat tartanak itt, és szabadidős tevékenységekre is használható.

Jó-jó, a tökéletes gyep talán ökológiailag nem a legjobb választás, de azért ez nem semmi

(Képek: acros.or.jp, greenroofs.com, panasia.fr, mtfa.net, homeklondike.site, Nanyang Technological University)



Címkék: