Persze lehet azzal a kijelentéssel vitatkozni, hogy az őszi erdőnél nincs is szebb erdő, csak hát nem érdemes. A tavaszi rügyfakadások és a nyári harsogó zöld dzsungel sem ér fel az ilyenkor alakuló színekhez és hangulatokhoz. És ezt bizonyítani is tudom!
Hogy miért színesek az erdők, miért színesek a levelek és miért maradnak télen is zöldek a tűlevelek, arról már értekeztünk. Most tények, vegyületek és magyarázatok helyett videók jönnek, mert egy drónfelvétel többet ér ezer szónál.
Kezdjük a leghihetetlenebbel. “Káprázatos őszi színek Észak-Utah-ban” – ez a címe a videónak, ami az Ogden völgy fölött készült és olyan színeket látunk rajta, amiről nehéz elhinni, hogy valóságosak. A kommentek között is sok a hitetlenkedő, hiszen rózsaszín és lila árnyalatok is felbukkannak a lombok között. Vajon belenyúltak a felvételbe, vagy valóban a természetnek köszönhetőek ezek az árnyalatok?
A következő videón sokkal természetesebb színeket látunk. Az Örményországban készült képek szintén a levegőből készültek és patakok, vízesések, kolostorok is felbukkannak a fák között.
Végül jön Vermont, a Groton település körül elterülő erdő. A videó a Kettle Pond State Parkban indul, majd a Groton-tó, az Owl’s Head hegy és a Boulder Beach State Park fölött elrepült drón felvételeit látjuk.
Kiemelt kép: youtube.com