Én már mindent kipróbáltam, hogy macskamentes legyen a kertünk, de komolyan. Mert nincs annál rémesebb, gusztustalanabb iszonyat, amikor a csodás földet ültetéshez készíted elő és belenyúlsz. Igen, pontosan abba. Úrinő ugyan nem veszi a szájára, hogy szar, de ilyen alkalmakkor legalább 123-szor hangzik fel klasszikus káromkodós repertoáromba illesztve. Rita hatodik szimfóniája: azt a sz.ros büdös Istenátka állatját, hogy ivartalanították volna időben apádat! Az év háromnegyed részében általában heti egyszer biztosan hallják a szomszédok ezt a vonós négyesre írt művemet, bár még sosem tapsolt senki. Néha várok valami megbánó választ a levegőből, tényleg nem tudom, miért. A vidéki macskák és gazdáik nem olyanok. Időnként belenyirvákol persze a legközelebbi macska, de az főleg csak a következő szimfónia előkészítésében segít. Megnyugvás itt talán sose lesz…

Ez itt az én teraszom. Kérdés?

Internetes macskaűző bolondságok

Éppen ezért mindenre vevő vagyok, és mindent el is olvasok, ami a macskák kertből való kiűzését tűzte ki célul. Megfigyeltétek már, hogy az összes ilyen cikk az elszenvedő félnek szól és nem a macskatulajdonosnak? Bár Brigi a napokban megpróbálta megregulázni a macskagazdikat, valahogy az az érzésem, a macskák mindig felülkerekednek az emberen és maradnak a jó tanácsok azoknak, akiknek rémálmaik vannak tőlük. Időnként olvasok meggondolandó ötletekről, de szépen vannak eget verő idiótaságok is a 20 tipp, a 7 legjobb, vagy a 10 bevált módszer között. Olvasom és sírnom kell…

„Csináld meg a kerítést!” Jó-jó, van benne valami, hiszen, ha nagyobb hézagok vannak a kerítésen, akkor csak átsétálnak. Nekünk szögesdrótféle is van a tetején, jelentem: ott is átsétálnak.

„Spricceld le vízzel vagy dobáld meg!” Hát persze, egész nap a kerítés mentén masírozok és ahogy meglátok egyet, lespriccelem és megdobom. Egyébként hihetetlen módon ezt ma is sokszor csinálom kínomban. A teraszon tartottam egész nyáron egy vízipisztolyt és ha épp akkor jött, mikor ott voltam, nyomogattam, mint egy őrült. Aztán pohár vízre váltottam, időnként kis kavicsra. De be kell lássuk, értelme nem sok, viszont hirtelen kiadjuk magunkból a dühöt, ami kicsit lejjebb viszi a vérnyomásunkat. Persze ugyanúgy visszajönnek,  és hagynak egy kupacot a teraszon (is).

Ha tovább nehezíti a dolgom, hozom a haverjaimat is…

„Akassz citromkarikákat oda, ahonnan el akarod őket űzni!” Hahahahahahaha. Röhögök én is, meg a macska is.

„Ültess macskaűző növényeket!” Fokhagyma, levendula és ajánlott társaik. Legfeljebb nem a növényre csinálják, ennyi lesz a különbség, hanem mellé három centivel. Remek tanács. Meg aztán, az egész kertet teleülteted velük, vagy hogy?

„Porhanyós földeket ne hagyjunk szabadon!” Sajnos ebben igazat kell adjak. Nagyon nehéz megoldani, hogy ne találjanak pár négyzetcentiméternyit (mert ennyi is elég, hogy oda akarják csinálni), bár nem oszt, nem szoroz olyan sokat, mert ugyanúgy csinálják fűre, kavicsra, sziklára, betonra, hortenzia virágára(!!!!!) is.

„Tarts macskát, mert elűzi a többit és sosem teszi le a kupacát otthon!” Nem, nem űzi el őket, ezt sajnos szinte minden macskatulajdonos megerősítette nekem, ahogy az utóbbi állítást is, miszerint nem csinálja otthon. Nem hát, mert mindegyik környékbeli cica a mi kertünkbe csinálja.

„Tarts kutyát!” Cseberből vederbe. Ha a macska kupacait nem akarom turkálni és szedegetni, akkor egy bernáthegyiére sem vágyom…

Az állatvilág anomáliája. A végén még össze is barátkoznak, bakker! 😀

Egy szó mint száz, mindig meggyűlik velük a bajom, rendszeres az adok-kapok. Gyötör is a kétség, mert bántani mégsem akarom őket, csak azt, hogy minket kerüljenek el, de jó messzire. Idővel azonban halkulnak a káromkodásaim. Gyötrelmes évek belső munkája árán nemrégiben eljutottam arra a szintre, ami egy mondatban összegezhető:

Lehetetlen kiűzni a macskákat a kertből.

Ezzel egész egyszerűen meg kell barátkoznunk, ahogy repülő szúnyogokkal a naplementében. Ők mindenhol laknak, mindenhova bejutnak, a gazdáikat ez egyáltalán nem érdekli (csak ivartalanítanának legalább..), szabad állatok. Hát kell soha véget nem érő éveket pazarolnunk az életünkből arra, hogy vívjuk velük a szélmalomharcot, tele dühvel, szenvedéllyel, utálattal?

Én mondom, hülyeség.

Különösen ilyenkor, ősz derekán, amikor a falvak környéki termőföldekről a lakott területekre vonulnak a rágcsáló egerek, patkányok, téli fészkelőhely reményében. És egyszeriben macskakánaánná válik minden kert, utca és patakpart, mintha négyszer annyi lenne belőlük, mint eddig. De nem ám a Garfield-féle macskákból! Vadászidény van ugyanis. Egyre-másra rohangálnak a macskák egerekkel a szájukban, és én komolyan hálás vagyok, ahogy a gazdáiknak is, akik ilyenkor ételt sem nagyon adnak állataiknak az egerészés miatt. Az éhség miatti nagyobb zsákmány így a lakók örömét is szolgálja. Kész haszon.

Ilyenkor halkabban, számat elharapva szitkozódom csak elejtett kupacaik miatt és ha jönnek felém büszkén az egérrel, nem restellem dicsérni is őket, az év többi részében ellenségemnek tekintett, ádáz fenevadakat.

A fenébe. Azért nagy ára van az egértelen életmódnak mifelénk…

(A képek persze nem az enyémek. 😀 Hanem az övék: flickr, flickr, flickr, pexels)



Címkék: