Ajánlatos minél előbb elpusztítani a lakásokba, házakba tömegével bejutó vándorpoloskákat és a márványospoloskákat, mert az áttelelő példányokból lesznek a következő évi populációk figyelmeztet a Magyar Tudományos Akadémia a honlapján. Szakemberek szerint rossz hír, hogy ezeknek a rovaroknak igazán hatékony természetes ellenségeiket egyelőre nem ismerjük, jó hír viszont, hogy az MTA növényvédelmi kutatói már dolgoznak egy hatékony poloskacsapda kifejlesztésén.

Az intézet munkatársai a vándorpoloska és a márványospoloska külső és belső parazitáit próbálják feltárni, úgy vélik ugyanis, hogy ezek az élősködők segíthetnek a populációk egyedszámának csökkentésében. A közlemény szerint

“azért fontos, mert a paraziták hatékonyan csökkenthetik a poloskaegyedek túlélési lehetőségeit, vagyis a poloska élősködője szabályozni tudja a kártevő populáció méretét (a jelenség ugyanaz lenne, ha lenne a két fajnak természetes ragadozója)”.

„Az MTA ATK Növényvédelmi Intézet kutatói intenzíven vizsgálják ezt a két fajt. Próbáljuk kideríteni, hogy milyen növényeket preferálnak. Ez azért lényeges, mert van esély arra, hogy az értékesebb növényeink közé olyan, számunkra kevésbé értékes növényeket ültessünk, amelyekre inkább át tudjuk csábítani a poloskákat” – magyarázza Kontschán Jenő tudományos főmunkatárs, az MTA Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének igazgatója.

Kép forrása: Pixabay

 

A szakemberek egy környezetbarát gyérítési módszer kidolgozásával is foglalkoznak, és modellezik a kártevő rovarok jellegzetes telelőhelyeket, hogy egy könnyen és egyszerűen megsemmisíthető csapdát fejleszthessenek ki. „A csapdákkal sajnos nem fogjuk tudni teljesen kiirtani ezeket a kártevő rovarokat, de az egyedszámukat remélhetőleg jelentősen visszaszoríthatjuk majd” – teszi hozzá Kontschán Jenő, aki úgy tervezi, hogy 2020 végére már egy prototípus el fog készülni.

 

Kiemelt kép: Pixabay



Címkék: