Toleráns ember is lehet szkeptikus olyan magyarázatokkal szemben, amelyek úgy kezdődnek, hogy „mert már dédanyáink is így csinálták”. Régen a Föld lapos volt, a nők nem járhattak szoknyában, a konfliktuskezelés legúriemberesebb módja meg a pisztolypárbaj volt. Szóval nem nyelünk be gondolkodás nélkül semmit, csak azért, mert régi. Nincs semmi bajom a holisztikus szemlélettel se, de emlékszem, hogy röhögött rajtam az ötéves gyerek, amikor a tizedszerre hígítottam ötvenszeresére a mákszemnyi homeopátiás bogyó vizes oldatát – milyen anya az olyan, amelyik egy kanál vízzel akarja meggyógyítani a már-nem-is-emlékszem-mit?! Úgyhogy gondoltam egyet és megpróbáltam utánamenni a Hold járásához igazított kertészkedés és gazdálkodás rendszerének (a továbbiakban: holdkertészkedés).
A holdkertész esküszik arra, hogy fogyó hold alatt nem vetünk babot és paradicsomot, annál inkább krumplit, viszont gyomlálni szinte felesleges addig, amíg a Hold növekvőben van. Levélnövényt felszálló Holdnál ültet, de csakis leszálló Holdnál ültet ÁT. Ő nem névnapos meg jelesnapos falinaptárt vesz, hanem Maria Thun biodinamikus vetési naptárára esküszik, és ha az ég a földdel összeér, akkor is azon a napon fog vetni, amikor a naptár előírja. Minden holdkertésznek van legalább egy olyan sztorija, amelyben tutira azért nőttek sárgadinnye méretűre a nagymama krumplijai, mert akkor kapálta, amikor kellett. Ellenben persze soha egyetlen satnyára sikerült krumpli-évjáratot sem vallanának be az életük árán sem. Vagy ha igen, az mindig külső ellenség (gomba, fagy, szomszéd, pirézek) számlájára írandó. Honnan ez a meggyőződés, és vajon van-e bármilyen tudományos alapja? Kezdjük az elején.
Ki az a Maria Thun?
Maria Thun. Forrás: telepgraph.co.uk
Maria Thun szimpla farmerlányként kezdte az előző század húszas éveiben, majd férje révén került kapcsolatba olyan emberekkel, akiket ma biodinamikus gazdálkodóknak neveznénk. (Az egyre kedveltebbé váló biodinamikus gazdálkodási irányzat annyiban különbözik a „sima” ökológiaitól, hogy a természet fogalmát a Földön kívülre is kiterjeszti, így a munkálatok tervezése során nem csupán a növények biológiai fejlődési sajátosságaira alapoz, hanem figyel a növényeket körülvevő világra is, az univerzum legkisebb csillagával bezárólag.) Maria Thun az ő hatásukra kezdte el szisztematikusan vizsgálni a különböző növényi kultúrák fejlődését, mégpedig nem egyszerűen a régi paraszti megfigyelésekre alapozva, hanem a korszak egyik leginnovatívabbnak számító világnézetének, a Rudolf Steiner által kidolgozott antropozófiának szellemében. (Igen, ő ugyanaz a Rudolf Steiner, aki a Waldorf-pedagógiát is adta a világnak.)
Maria Thun az egész ötvenes éveket végigszemlélgette meg -kísérlezgette, majd tapasztalatai alapján elkezdte kiadni azt a vetési naptárat, amely azóta is töretlen siker a biodinamikusok körében. Maria Thun 2012-ben bekövetkezett halála után fia vette át a kiadvány gondozását, és az idén már az 56. évfolyama jelent meg.
A holdkertész szamárvezetője
Nem mennék bele a részletekbe, itt most elég annyi, hogy a holdkertész szerint a Hold járása erős befolyással van a növények vízháztartására, így fejlődésükre is. Alapvetően két fő kritérium mentén szedjük szét a holdhónapot: az egyik nyilván a Hold Föld körüli pályájának időtartama (az egyszerűség kedvéért kb. 28 nap, persze nem pont ennyi) és fázisai: az újholdtól kezdődő növekvő szakasz az első negyeddel, a félholddal, a harmadik negyeddel és a teliholddal, majd vissza a fogyó hold negyedei szerint. Továbbra is nagyon konyhanyelven fogalmazva: a növekvő Hold „húzza”, erős fejlődésre bírja a növényeket – ezért javasolt ilyenkor azon növények vetése, amelyeket föld feletti részeikért tartunk -, a fogyó Hold pedig „visszanyomja” őket a talajba – ezért ilyenkor gyomlálnak, metszenek és krumplit meg hagymát vetnek.
A másik kritérium pedig már átvezet az asztronómia világába: azt tartják, hogy ültetni akkor érdemes, amikor a Hold „földjegyben” jár (azaz a Bika, a Szűz vagy a Bak jegyében). A vízjegyek (Halak, Rák, Skorpió) a levél- és hajtásnövekedést „doppingolják”, a levegőjegyek (Ikrek, Mérleg, Vízöntő) a virágzásnak, míg a tűzjegyek (Kos, Oroszlán, Nyilas) a mag- és termésképződésnek kedveznek. Hát, a növekvő és csökkenő Holddal még ki tudok békülni, de bevallom, ez nekem már sok.
Aki ennél részletesebben elmerülne a szinodikus, sziderikus és drakonikus holdhónapok rejtelmeiben, az a neten mindenfelé sok mindent olvashat a módszerről. Mi viszont lépjünk egyet tovább a Szkeptikus Galeri oknyomozó játékában.
Hogy kerül ide pont a Hold?
A Hold járása szerint programozott kerti és mezőgazdasági munkák egyik alapja az árapály jelensége, amelyet hatodikos korunk óta a földrajzkönyvekből meg az óceánok partjairól jól ismerünk. Azért onnan, mert a víz folyékony, ezért alakját nagyon könnyen változtatja – de azért tudni kell, hogy a közeli égitestek nemcsak a vízre gyakorolnak hatást, hanem valamennyi tili-toli a tektonikai lemezeknek is jut.
A jelenség megfigyelésének magyar vonatkozása is van: 1965-ben az Aggteleki-karsztban található Vass Imre-barlangban a világon az elsők között mutatták ki, hogy a földkéreg árapálya következtében létrejövő kőzetmozgások mérhetően befolyásolják a karsztforrások vízhozamát. Itt tehát nem egyszerűen arról van szó, hogy a Hold vonzza-taszítja a könnyen alakváltó vizet, hanem arról, hogy a kőzetmozgások „pumpálják” ki-be a nedvességet a karsztbarlangokban.
Noha ez közvetlenül még mindig nem azt jelenti, hogy a Hold a talajvizet is érzékelhető mértékben húzza-vonja, de legyünk rendesek, és most először állapítsuk meg: VALAMI VAN. Ítéljünk meg egy pontot a holdkertészpártiak javára.
És hogy miért a Hold és nem a Nap? Igaz, hogy a Nap jóval nagyobb, így tömegvonzása is jelentősebb, de a Hold annyival közelebb van, hogy hatása sokkal látványosabb, mint a Napé.
Na de mire lehet képes mindez egy konyhakertben?
Igen, nagyon nehéz elképzelni, hogy az a tömegvonzás, amely egy óceánnyi vízben is csak max. pár méternyi apályt és dagályt tud összehozni (tisztelet a kivételnek: a legendás Mont St. Michelnek és a kanadai Fundy-öbölnek), néhány arasznyi gyökérmélységben érezhető különbséget lenne képes produkálni. Még a Föld legnagyobb tavainak árapály-amplitúdója sem több pár centinél. nem beszélve arról, hogy ha a Hold húzza-vonja a vizet egy tő paradicsomban, akkor miért nincs apály meg dagály az emberi szervezetben, amelynek majdnem 80%-a vízből áll?
De hagyjuk a csomókeresést a kákán, térjünk vissza a tudomány talajára: ha a jelenség tényleg működik, akkor nyilván reprodukálható. A legismertebb magyarországi kísérletet Garamszegi Tibor végezte el – ő is bevallja, hogy laboratóriumi körülmények között többedik próbálkozásra sem sikerült előidéznie a jelenséget. Bizonyíték SC – Cáfolat SE tehát 1:1.
Akkor viszont miért van az, hogy beszámolók ezrei szólnak arról, hogy ugyanabban a kertben vagy parcellában hetekkel később vetett növénykultúra mind méretben, mint robusztusságban lekörözi a korábban vetetteket? Az előbb említett Garamszegi Tibor és kollégái leesett állal bámultak akkor, amikor egy másfél hónappal a „hivatalos” technológiában előírt dátum után, de a holdnaptár szerint megfelelő napon vetett csillagfürt-állomány utcahosszal előzte a „rendes” kultúrát.
Mielőtt azonban behúznánk a pontot a Bizonyíték SC javára, gondolkozzunk el azon (ha már biodinamika), hogy a növények élete adott helyszínen és adott pillanatban nem egyszerűen a vetés időpontjától függ, hanem ezer más körülménytől is: az akár egymás mellett fekvő parcellák talajában óriási különbségek lehetnek attól függően, hogy hogyan művelték ott a talajt (hogyan haladt át a területen a több tonnás traktor), milyenek a felszín alatti vízáramlások, vannak-e esetleges szennyező források, mennyire érinti a parcellát az erózió, milyen kultúra előzte meg a jelenlegit… és a többi. Az előző csillagfürtös történetben például nem biztos, hogy a vetés pontos napja idézte elő az erőteljesebb növekedést, hanem feltehetőleg az, hogy az áprilisban vetett magok már eleve jobb körülmények között, magasabb hőmérsékleten, jobb fényviszonyok mellett indulhattak fejlődésnek, mint a március elején vetettek. De legyünk igazságosak: ezt sem tudjuk bizonyítani, így erre az érvre a Cáfolat SE sem kap pontot.
Akkor kiegyezünk döntetlenben?
Akárhogyan is: meglepő tapasztalatokkal amúgy tele az internet, és azt minden szkeptikus be kell lássa, hogy a különleges csírázási és növekedési sztorik valóságát nem lehet tagadni. Szisztematikus, de legalábbis meggyőző többségben sikeres kísérletet azonban azóta sem tud felmutatni senki. Egyetlen később vetett, de nagyobbra nőtt kultúra esetében sem akadt még egyértelmű bizonyíték arra, hogy valóban a Hold pozitív hatása érlelte jobban a növényeket.
Persze a holdkertészeknek nincs is szükségük bizonyítékra – elég, ha ők hisznek benne, hogy működik. Ártani pedig egészen biztosan nem árt (szemben néhány szintén népszerű, de bizonyíthatatlan hiedelemmel), úgyhogy egy próbát mindenkinek megér.
