Elkészült és péntektől látogatható a Fővárosi Állat- és Növénykert cápasuli elnevezésű új létesítménye, és jól halad a Pannon Park biodómjának építése is – mondta Persányi Miklós, az intézmény főigazgatója a helyszínen tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.

“Ilyen hatalmas tengeri medencével, ami a Pannon Park kiszolgálásához szükséges, eddig az állatkert nem rendelkezett, sőt, ez Magyarországon a második legnagyobb állattartásra alkalmas medence”

– emelte ki a főigazgató. Persányi Miklós azt is elmondta, hogy a cápasuliban a fiatal cápák az egymással és más halakkal való együttélést tanulják meg, hogy később, a Pannon Park több mint 2 millió literes tengeri akváriumának medencéjében megfelelő módon tudjanak majd létezni. Emellett az állatok itt növekednek, fejlődnek is. Fajonként ugyan eltérő méretűek, de átlagosan a kétméteres hosszt elérő állatok kerülnek majd át a Pannon Park óriásmedencéjébe.

A kép illusztráció. Forrás: Pixabay

 

A Fővárosi Állatkert több mint 100 évvel ezelőtt is tartott már cápát, azonban akkor még csak az Adriában honos, kispettyes macskacápának tudtak megfelelő körülményeket biztosítani. Az új cápasuliban már most többféle cápa látható: feketeúszójú szirtcápa, rozsdás, homokszínű és rövidfarkú dajkacápa és zebracápa is, de a benépesítés folyamatosan zajlik. Az akváriumban a cápák mellett többféle rája is megtekinthető, a gitárhalak, denevérhalak és aranymakrélák mellett. A látogatóközpontban a közönség továbbá annak is szemtanúja lehet, hogyan foglalkoznak a halakkal a gondozók, például hogyan tanítják meg őket arra, hogy együttműködjenek a szakemberekkel az orvosi vizsgálatok vagy kezelések során.

A cápasuliban összesen három tengervizes medencét alakítottak ki, a két kisebb medence 30 ezer és 90 ezer, a legnagyobb 660 ezer literes. A bemutatóhely az állatkert Holnemvolt Parkjában található, állattartási szempontból azonban a Pannon Park tengeri akváriumához kapcsolódik majd.

Jól halad a biodóm

A helyszíni bejárás során Persányi Miklós az építés alatt álló Pannon Parkot, valamint annak központi építményét, a biodómot is bemutatta. A nagyszabású, 44 milliárd forintból megvalósuló komplexum terveit nemrégiben a The International Property Awards szakmai zsűrije Európa legjobb szabadidős létesítményének választotta.

Fotóriporterek és operatőrök a Fővárosi Állat- és Növénykertben megvalósuló Pannon Park készülő központi építménye, a biodóm sajtóbejárásán 2018. december 13-án. MTI/Kovács Attila

 

Már szinte teljesen elkészült az az acél tetőszerkezet, amely a biodóm fedett parkja fölé boruló fényáteresztő membránt fogja tartani. A szerkezet négy kupolájából három már áll és a negyedik szerelése is a végéhez közeledik. Közben az egyik kupolában már elkezdték a fényáteresztő héjazatot is felszerelni, amely egy speciális fóliából készül: a szerkezet mind a 964 mezőjéhez egy-egy háromrétegű, nyomás alatt tartott fóliapárna tartozik majd. A Pannon Parkot a tervek szerint 2021-ben veheti birtokba a közönség.

 

MTI, Pixabay



Címkék: