Minisorozatunk első részében az autógumik félresiklott kertészeti alkalmazását, a másodikban a népi hagyományok egyik félreértett továbbélését, a köcsögfát vizsgáltuk. Soron következő, harmadik epizódunkban a 19. századi romantikus festészet leginkább Alföldet ábrázoló tájképeinek egyik alapelemét, az idealizált, boldog és nyugodt falusi élet tömegközlekedési eszközét, a szekeret vesszük szemügyre.
Leginkább vidéki csárdák és vendégfogadók környékén találkozhatunk ezzel az égi tüneménnyel, a kimustrált, és jobb esetben valamennyire tartósított, olajfestékkel bőségesen átitatott, egykori szállítójárművel, de magánkertekben sem ritka jelenség.
A csárda akácos, a szekér muskátlis, a kóla koka, az összkép disszonáns. A kavicsba süllyedt szekér kicsit mintha a magyarság sorsát is jelképezné. Fotó: panoramio.hu
Az én kis konyhapszichológus agyammal azt gyanítom, az a célja ennek, hogy az arra tévedő potenciális vendégek tudatalattijára hatva, becsalogassa a kedves urakat/hölgyeket a vendéglátóipari egységbe, hogy ott aztán csillapítsák étvágyukat, szomjúságukat. A csupasz jármű látványa azt üzeni: a szekér elöl kifogtuk az ökröt, itt sül már benn szépen a tűzön, gyere be, kedves vándor, egyed meg szépen. Hogy egy magánkertben mit üzen, ahol se ökörsütés, se vendégvárás nincs, abba bele se merek gondolni.
Szóval ez végül is egy kiterjesztett, újraértelmezett, sokkal jobban látható cégér, mint egy sima cégér.
Nem rossz, nem rossz… Tobzódó hangulati elemek, élénk, figyelemfelkeltő színek. Csak azt a műanyag balkonládát ne kéne néznem. Fotó: pinterest.com
Igazából eddig ez rendben is van, feltéve, ha az épület megjelenése is hozza ezt a régies formát. Ha nem, s a bungaló teljesen mai, akkor a szekér léte védhetetlen, nem illenek össze, a mese véget ér. De mi most maradunk annál, hogy a környezet autentikus, különben itt be kellene fejeznem a cikket, az meg hülyén nézne ki.
Ahol szekér van, ott általában nem áll meg a kreativitás. Jönnek a további gondolatok, jellemzően a kertészet világából táplálkozók, hogy márpedig ez így még kevés, fokozni kell a vadromantikát, nem elég múltba révedős ez a múltba révedés.
S mivel gyorsan kell cselekedni, hisz a konkurenciaharc nagy, a vendég meg manapság gyorsan továbbszalad, applikáción már rendeli is a faluvégi Gyuritól a bélszínt, így a legkézenfekvőbb ötletet vetik be a helyek 99 százalékánál: az oldszpájsz piros muskátlit. Szekér autentikus, muskátli autentikus, mi mind autentikusak vagyunk.
Végre egy jó példa! Egyszínűre festett szekér és hordók, minimális virágdísz, a virágláda szinte nem is látszódik. Ez így rendben van. Fotó: mapio.net
Azt, hogy én személy szerint nem szeretem a muskátlit, nehezen tudom fegyverként bevetni a témában, belátom, hisz ez teljesen szubjektív. Az emberek többsége szereti, ez ellen nincs mit tenni, vagyis de, lehet, vívom a kis szakmasznob szélmalomharcomat, az én dolgom.
Visszafogott figyelemfelkeltés borkóstolásra, korrekt módon. Fotó: mapio.net
De azért a körítésen lehet fogást találni. Ha már egyszer olyan erős üzenet kerül ki a kapu elé, mint egy 70-80-100 éves szekér, akkor illik az egész látványnak idomulnia hozzá. Egy népviseletbe öltözött menyecske fotója ha kikerül mondjuk egy óriásplakátra, hülyén néz ki, ha a nyakában lóg egy okostelefon. A részletek fontosak. Így a szekér plusz muskátli kombó hiteltelenné válik, ha a muskátli fehér vagy halványbarna műanyag balkonládában virít a járművön. Egyszerűen kiszúrja a jó ízlés szemét. Hiába minden igyekezet, ez az apró részlet tönkrevágja az összképet.
Félreértett kertészkedés
Ha már egyszer olyan szerencsés vagy, hogy kertes házban élsz vagy legalább is a házhoz ahol laksz, tartozik valamilyen méretű kert, biztos gondolkodtál már azon, hogyan tehetnéd még szebbé. Ez a cikk most nem konkrét kert(sz)építő tanácsot ad, de nem is mindig arra van szükség. Most inkább azt javasoljuk, vegyél el, vegyél ki valamit a kertedből, ha te is úgy látod jónak. Ez a cikk most egy kicsit a szemléletedet szeretné formálni. Ha végigolvastad, gondold át, hátha nálad is van valami oda nem illő a környezetedben. Sosem késő eltüntetni!
S a muskátli még nem minden. Ahol szekér van, kerül mellé hordó is, vaspántjai lehetőleg rikító piros színre festve, hogy ködben is észrevedd. Szekérre virágcserép, abba muskátli, szekérre hordó, abba is muskátli, jobb esetben petúnia. A jó gazda esetleg még kiteszi mellé a nagymama leanderjét. Kicsit sárgás, kicsit kopasz, kicsit tetves, de nem baj, a virág az virág, tehát díszít. Majd kirúgja magát – szeptemberre.
Szekér, hordó, muskátli, petúnia, leander.
Hmmmm, keveslem. Julikám, menj már át a Tibiékhez, van egy kis szélmalmuk, azt mondta a múltkorában, nekünk adja, ha tudjuk használni valamire. Hát hogy ne tudnánk? Tök üres az utcafront, hogy csábítsuk így be a vendégeket, egy szál szekérrel, hordóval, muskátlival, petúniával meg a nagyi leanderjével? Kell oda az a kis szélmalom, az olyan magyaros.
Nem, nem az. Az olyan hollandos.
És a sort persze a végtelenségig lehetne folytatni, az árvácskás mosóteknővel már elő sem hozakodok, túl könnyű préda lenne.
“Mikor a kevesebb több” tipikus esete. Ezek nélkül a balkonládák nélkül sokkal szebb lenne ez a kompozíció. Fotó: etterem.hu
Összegezve, ha megfogadtok egy tanácsot kertészeti oldalról, kedves csárdatulajdonosok:
Bánjatok óvatosan az efféle hangulati elemekkel, s ha lehet, törekedjetek a visszafogottságra. A műanyagot kerüljétek, mert egyszerűen szétbarmolja és hitelteleníti az egész látványt és mögöttes üzenetet.
