Nehéz róla nem szuperlatívuszokban írni, mert egyszerűen imádom ezt a helyet. Néhány elhanyagolható apróságon túl, a kastélypark döntő fontosságú volt abban, hogy itt vegyünk házat annak idején. Martonvásáron, ahol a Brunszvik család négy generációja, majd a sörgyáros Dreher család virágoztatta fel és éltette a települést, hogy ma mi élhessünk itt boldogan, többek között nekik köszönhetően.

A 70 hektárnyi park minden évszakban festői látványt nyújt idős fáival, bájos, neogótikus kis kastélyával és a központi elhelyezkedésű öreg tóval, rajta ősfás szigettel és színpaddal, ahol minden nyáron Beethoven koncerteket adnak a Nemzeti Filharmonikusok annak emlékére, hogy maga Beethoven többször is megfordult itt 1800 és 1809 között. Nagy büszkeség ez a hely nekünk, még úgyis, ha minden sétán eszünkbe jut, hogy némi ráfordítással sokkalta többet ki lehetne hozni a helyből.

Fura módon, imáink ezúttal meghallgatásra találtak, ha nem is pont úgy, ahogy mi gondoltuk. Az 1953 óta itt működő Magyar Tudományos Akadémia Mezőgazdasági Kutatóintézete hatalmas állami és EU-s forrásokkal (közel 10 milliárd forintból!) egy úgynevezett Agrár-Innovációs Centrumot épít a parkban, amit megspékelnek egy látogatóközponttal is, az Agroverzummal. A nevéből már biztos rájöttetek, hogy ez is mezőgazdasági témájú lesz helytörténeti helyett, de legalább interaktívnak és érdekesnek ígérik. (Lesz teszt!)

A munkálatok már javában folynak, kapjuk is az értesítőket rendre, hol milyen lezárás, fakivágás, vagy -ültetés zajlik éppen, bár a város ebbe a projektbe nem nagyon avatkozhat bele, ugyanis a park jogilag magánterület, és mégis, legmeghatározóbb pontja a településnek.

Jó hír, hogy a beruházás keretében a kertet is rehabilitálják. Egybenyitják a kastély és a templom előtti teret, amelyet most egy kerítés és sövény is elválaszt, eltávolítják az invazív fajokat és beteg növényeket, fákat, valamint faátültetésekre is sor kerül. Ezenkívül több mint 7000 új növényt, köztük fás szárúakat is, ültetnek. A látogatóközponttal együtt 800 millió forintot költenek most a kertre.

Már elkezdték bontani a kerítést a kastély és a vele egybe épült templom között

Állítólag olyan lesz, mint egykoron, „az eredeti”. A kert több száz éves történetét kutatva azonban hamar rájönni, hogy nehéz egyetlen és eredeti állapotról beszélni, mert a Brunszvik családtól számított 260 éves történetében évtizedről évtizedre változott a képe. A helyi muzeológustól, Miklós Gergelytől tudom (akinek ezúton mondok köszönötet), hogy a mostani felújításkor egy 1884-es, interneten is megtalálható kataszteri térképet vesznek alapul, amely elég részletes ahhoz, hogy kivegyünk melléképületeket, de még nagyobb virágágyásokat is, amelyek közül szintén visszaállítanak párat. Amíg feszült figyelemmel követi a város, hogyan szépül kedvenc piknik helyük, íme néhány érdekesség a parkról, amit te is imádni fogsz, ha eljössz az újranyitásra júniusban!

Kik voltak a Brunszvikok?

Idősebb Brunszvik Antal földbérlése óta, 1758 óta számítjuk jelenlétüket Martonvásáron, ám családfájuk szerint a német eredetű család első magyar nemeslevele 1598-ban keltezett volt. Férfi tagjai a Habsburg Birodalom elit-hivatalnokai voltak, akik közül a fent említett Antalt Mária Terézia grófi címmel jutalmazott meg hű szolgálataiért és a martonvásári birtok megvásárlási jogával.

Brunszvik Teréz bájos szobra a parkban

A család híres tagja Brunszvik Teréz, aki hosszú élete alatt nem csak a martoni kertért rajongott, hanem a gyermekekért is. Ő hívta életre a Monarchiában akkor egyedülálló óvoda („kisdedóvó”) intézményét is, amelyért nem lehetünk elég hálásak. Még életében 80 ilyen intézményt hozott létre. Ezenkívül hozzá kötődik Magyarország első karácsonyfája is, amelyet 1824-ben állított fel a birtokon. Naplói kiváló betekintést nyújtanak családja életébe és korának szellemiségébe, az 1848-49-es szabadságharc alatt készült írásait többször is kiadták.

Milyen volt kezdetben a kert?

Brunszvik Teréz naplójából (is) tudjuk, hogy messzeláthatatlan mocsaras, fátlan vidék volt ez a legkorábbi időkben. Szülei és nagyszülei csapoltatták le a mocsarakat, csatornákat és szigeteket kialakítva, köztük két vízimalommal, veteményessel, közben az úri élethez tartozó épületek is helyet kaptak az akkori 100 hektáron: lovarda, szeszgyár, templom, vadászház, gazdasági épületek és a korábbi tulaj által itt hagyott barokk, egyszintes kúriát is többször kibővítették. A több generáción át tartó, sokszor gyötrelmes fa- és erdőtelepítés eredményének jó részét ma is láthatjuk a környéken.

Ez a szigeten álló platánóriás 200 évesnél is idősebb lehet.

Így alakult ki az angol stílusú park

Ifjabb Brunszvik Antal, a felvilágosodás lelkes híve lesz az a 18. század végén, aki tudatosan kezdi az Európában oly népszerű angol kerti stílust meghonosítani a birtokon. Idejében megérkeznek a kertstílus klasszikusai: tölgyek, hársak, fűzfák és vadgesztenyék a kertbe.

Fia, Brunszvik Ferenc magasabb pályára teszi a kertszépítést és megbízza az ebben az időben hazánkban tartózkodó híres német kertépítőt, C. Heinrich Debbien-t a martonvásári angolpark kialakításával. Debbien, aki megnyerte a Városliget és a Margitsziget tervezési pályázatát is és több magyar nagyúr birtokát is áttervezte, elvállalja a martoni birtokot, már csak a jó viszony miatt is. A Brunszvik család másik ágának alsókorompai birtokán ugyanis éveket töltött az ottani park tervezésével és kivitelezésével korábban.

Azontúl a fák és a ligetes elrendezés kap főszerepet. Számos egzotikus növénykülönlegesség érkezik, melegház- és hidegház épül, ám nem lesznek már új kerti pihenők és épületek, a kor szelleme nem igényli. Le is rombolják a szigeten felállított ókori templomra emlékeztető építményt, ugyanakkor megmarad a nagy háromívű híd és a tó körüli sok kőpad, amelyeket ma is láthatunk.

A távolban látható háromlyukú híd az 1800-as évek elejéről maradt ránk

Az 1830-as években már széles körben híres a martonvásári angolpark és kiemelkedő színvonalú gazdaság komoly juh- és marhaállománnyal, még Haberle Károly, a reformkor nagy botanikusa is az ország legjelentősebb parkjai közé sorolja.

A ’48-49-es szabadságharc után megözvegyült Szidónia grófné idővel visszatér a kastélyba gyermekeivel Bécsből és a gazdaság élére áll. Új kertésze számára készített átadási jegyzékeiből tudunk meg legtöbbet az akkori kertről, amelyet 1850-től egy hatalmas vasúti töltés vágott ketté. A kert fenntartására 13-15 főt alkalmaz, ami nem is sok azt tekintve, hogy a mindennapi munkákon túl 7 faiskola is működött a birtokon, bennük több mint 98.000(!) fás szárú egyeddel. A tételes listában 210 féle nemesített rózsatő, 77 féle egzotikus fás szárú növény, 9 féle orgona is szerepel például, és kiderül, hogy remek kertészeti kapcsolatot ápolnak a környező birtokosokkal (Alcsút, Csákvár stb).

Ez, az egyébként lassan növő, tiszafa már már utolérte a kastélyt magasságban.

Érdekességnek jegyzem csak meg, hogy borászkodás terén sem volt mit szégyellnie a martoniaknak. A grófné ekkoriban találkozik a jó hírű költővel és akadémikussal, Vörösmarty Mihállyal is, aki a közeli Baracskán rendezte be csendes időskori életét rövid néhány évre, és kertészettel, szőlészettel foglalkozott. A grófné szívesen látta vendégül a Martonvásárra főleg postázás miatt érkező Vörösmartyt és feljegyzések szerint mindig telemérette a költő hordóját helyi borral, amely különösen ízlett neki.

Hogy került ide a Dreher család?

Brunszvik Géza, aki az 1860-as években veszi át a birtokot, az őseitől örökölt mintagazdaság színvonalát mindvégig megőrzi, ahogy Hornyák Mária megírta kutatásai alapján A Brunszvik család martonvásári angolkertjének története a források tükrében című összefoglalójában. Azonban gyermekei tragikus halálát követően elhanyagolja a kertet, számos családi emléket és iratot semmisít meg, végül a birtokot is eladja József főhercegnek, ő pedig Ausztriában kezd új életet második feleségével.

József főhercegtől veszi meg a területet a sörgyáros Dreher család 1896-ban, akik neogótikus stílusban újítják fel kastélyt és számos virágágyást visszahoznak a túl zöldnek ítélt angolkertbe. Azontúl innen, Martonvásárról szállítják az árpát a kőbányai sörgyárba, és tejüzemet is létesítenek.

Képeslap 1902-ből, a Martonvásári Könyvtár gyűjteményéből.

1945-ben hadikórház létesül a kastélyban, majd az államosítással sajnos a Dreher család elveszíti a teljes birtokot, és a következő néhány évben gazdátlan ingatlanon az MTA rendezkedik be, míg a parkot 1953-ban természetvédelmi területté nyilvánítják.

Az intézet mindeddig egyáltalán nem törődött a kert idegenforgalmi vonatkozásával, pusztán munkahelyként tekintettek rá, amelyet rendben kell tartani, bár kétségtelen, hogy ez is szép anyagi ráfordítást jelenthet évente. Idegenforgalmat tanult emberként ugyanakkor különösen felvillanyoz az a tény, hogy ez a történelmi kert várhatóan új korszakot nyit majd a kertszerető turisták és idegenforgalmi szakemberek örömére. És végre megszűnik az a rémes betonvályú, amit a korábbi kör alakú virágágyás helyére emeltek a szocialista időkben, “szökőkútnak”. Júniusban már újra virágok nyílnak ott.

Viszlát “szökőkút”!

Nagyon várjuk a nyári megnyitót, ahonnan mindenképpen videós anyaggal jelentkezünk!

Beethoven

A tudatos angol kertépítés első évtizedében látja a helyet a nagy német zeneszerző, Ludwig van Beethoven is, aki igazi élethosszig tartó barátságot és mecénási kapcsolatot alakít ki a kiváló muzsikus és műkedvelő gróf Brunszvik házaspárral: Ferenccel és feleségével, Szidóniával. Mindeközben bizonyíthatóan gyengéd szálak fűzték Ferenc kisebbik húgához, Jozefinhez, amelyet 14 levél is bizonyít. Őt és nővérét, Terézt még Bécsben ismerte meg 1799-ben, amikor szívességből zongorázni tanította őket néhány hétig.

Beethoven többször is járt Martonvásáron 1800. és 1809. között, és állítólag több művét a martonvásári park és a Brunszvik család ihlette, amire remek példa a op. 57. Apassioanata szonátája, amelyet Ferenc grófnak ajánlott. Ma a park egyike a híres Beethoven zarándokhelyeknek, és nem csak a koncertek miatt. A kastélyban berendezett Beethoven múzeumban még egy hajtincsét is őrzik és egy olyan zongorát, amin feltehetően ő játszott.



Címkék: