Van egy szuper kis lakásod, egy még kisebb erkéllyel, amin az istenért sem akar semmi elférni? Na majd most segítünk. Mert nincs az a szűkös balkon, amiből ne lehetne sokkal nagyobbat csinálni pár fondorlatos trükkel.

Hidd el nem te vagy az egyetlen, aki szeretne a csepp franciaerkélyen ebédelni, vagy elolvasni egy jó könyvet, esetleg esténként meginni egy pohár finom bort. Jesszusom, ehhez még társaságra is vágysz? Na jó, azt is megoldjuk, nyugi. Lesz hely mindenkinek, és még az asztalnak, a grillsütőnek, a székeknek, de még a virágoknak is.

Sok jó növény kis helyen is elfér

Mert hát milyen erkély az, ahol nincsenek növények? Akkor már nem is érdemes rá kiülni. Úgyhogy rögtön kezdjük is velük, hiszen ha csak méterszer méternyi helyünk van, bizony nem pakolhatjuk tele a padlót cserepekkel.

4+1 remek megoldás is van, hogy mi is és a virágok is vígen elférjünk egmás mellett. Az egyik hogy beszerzünk pár balkonládát, na meg néhány tartót is hozzájuk, amivel az erkélykorlátra lehet őket biggyeszteni. Ez esetben szigorúan kifelé nézzenek, hiszen hát növelni akarjuk a teret, nem szűkíteni.

Ugye milyen csinik? A második lehetőség, hogy a korlát közepére pakolod őket, így még mindig nem veszik el a hasznos teret, de egy kicsit jobban dekorálnak. Nem szorulnak teljesen a perifériára, szóval jobban élvezheted a látványukat, na meg pesze szebbek, mint a rideg fémkorlát.

Harmadik megoldás, hogy egyszerűen elforgatod a teret, és vízszintes helyett függőlegesben kezdesz gondolkozni. A vertikális kertészkedésben az a legjobb, hogy falak mindenhol vannak, és ott meredeznek csupaszon, egy kis zöldért kiáltva. A kis erkély semmiben nem akadályozhat, ha mondjuk egy egész fűszerkertre vágysz, csak dobd fel őket a falra mondjuk egy kiszuperált raklappal.

 

Szintén ötletes, és kívül belül dekorál, ha a mágneses virágcserepet választod, amit az ablaküvegre tapaszthatsz, és nem csak kint, de a szobában is ott díszeleg majd így egy virág.

 

A +1-et is hamarosan elárulom, de most előbb varázsoljunk étkezőt a balkonból.

Senki se szeret egyedül enni

Na most ahhoz, hogy asztal, székek meg még teríték is kerüljön a kis erkélyre, be kell vetni pár trükköt, és szó szerint ki kell használni minden centit. A teraszkorlát ismét jó szolgálatot tehet, ha 1-2 vagy akár 4 főre szeretnél teríteni.

Jöjjön először a lehajtható verzió, ami praktikusan eltüntethető, hanem használjuk.

  

De ha nagyon nagy a hely szűke (SIC), az asztalt is kívülpakolhatjuk a korláton, csak akkor szerezzünk be bárszékeket hozzá, hogy felérjük.

Persze itt is van köztes megoldás, hiszen a teraszkorlátban végtelen lehetőségek rejlenek.

Ezeknél a hosszanti megoldásoknél, egy jók ívelt kanyarral akár 4 fő is kiülhet vacsizni. Remélhetőleg a teraszról kellemes a panoráma, ha már így az első sorból figyelhetjük.

Személyes nagy kedvencem, az egyszemélyes mobil azstalka, ami könnyedén felbiggyszthető a korlátra, így nem kell a poharunkat szorongatni beszélgetés közben. Imádom.

Használjunk ki minden sarkot, a teljes kényelem érdekében.

A legminibb grill, mini erkélyekre

Valamit persze enni is kell annél az asztalnál, és hidd el, hogy a legapróbb erkélyen is lehet grillezni, csak egy ilyen korlátgrillre van szükseged hozzá.

Persze az italokról se feledkezzünk meg, így a nagy nyári forróságban. Ha az asztalon már nem férnek el a sok finomság mellett, jöhet a trükkös pohártartó, amibe egy romantikus estén még a gyertyát is beleteheted.

 

Jobban megy a munka a szabadban

Sokkal kellemesebb a friss levegőn dolgozni, ezért telepítsd ki te is az erkélyre a homeoffice-t. Előkaphatod a padlóból a padot és az asztalkát, és már kezdődhet is a munka.

Vagy jöjjön a +1 virágtartó, hiszen kimutatták, hogy az irodai növények javítják a munkateljesítményt, és ugyebár a te irodád a balkonon van.

Tárolás mesterfokon

A többfunkciós berendezésekkel nagyon sok helyet takaríthatsz meg, és ugyebár valahol tárolni kell a locsolókannát, a metszőollót, na meg a gyerek görkoriját is. Ezért minden kicsi erkély elengedhetetlen része, egy nagy tárolódoboz, amin szuperül el lehet heverni, egy fárasztó nap után.

 

 

Délutáni szieszta, és teljes ellazulás

Ha keleti kényelemre vágsz az minibalkonon, annak sincs semmi akadálya, akár aludhatsz is egyet kint, ha jól kihasználod a teret. Ággyá alakíthatod az egyik sarkot, de akár elringathatod magadat egy függőfotelben is, ahhoz csak egy erős plafon kell. Jó pihenést!

 

(képek: pinterest)



Címkék: