A nagy szarvasbogár az új fehérpettyes álcsüngőlepke, azaz velük van most tele az erdő, ők zümmögnek szembe, ha kirándulni mész és előlük kell elugranod futás közben (legalábbis olyannal még nem találkoztam, aki biccentve kitért volna). A mesék kedvelt behemótja a valóságban harciasabb, viszont nekünk biztosan nem árthat, ne féljünk tőle.
Európa legtermetesebb rovara egyszerre riasztó és bájos. Az ösvényen velünk szemben hirtelen megjelenő óriási szarvak azon a nagy testen riadalmat kelthetnek, de a berregő repülés, amin látszik hogy a nagy súlytól sok energiát követel, már inkább aranyos. A 10 centisre is megnövő bogár most rajzik, így ha alkonyatkor sétálunk a kertben, kiülünk az erkélyre, vagy a zöldövezetben kinézünk az ablakon, nagy eséllyel láthatunk egy-két zümmögő példányt belőle.
A nagy szarvasbogár (Lucanus cervus) védett faj. A nagy szarvakkal büszkélkedő hímek nagyobbak, a szokványosnak mondható rágókkal felvértezett nőstények kisebbek. A petéiket elhalt, beteg, elkorhadt tölgyfák és tuskók közelében ássák a földbe, hogy a kikelő lárvák az elhalt gyökerekkel táplálkozhassanak majd. Ha eljön az idő, az óriási lárvák talajszemcsékből és fadarabkákból bábkamrát készítenek, majd a föld alatt bebábozódnak.
Így töltenek egy telet, ami során kifejlett rovarrá, azaz imágóvá alakulnak és a következő év május-júniusban bújnak elő a talajból. A párkeresés a hímek számára elég strapás, a nőstényekért folytatott harcok, a sok repülés és maga a párzás annyira legyengíti őket, hogy ezután hamar elpusztulnak. Augusztusban már csak a nőstények vannak életben, hiszen nekik még le kell rakni a petéket, de ezt követően az ő életük is véget ér.
És hogy miért van szükség ekkora szarvakra? Ezek az agancsszerű rágók jól jönnek a nőstényekért folytatott küzdelem során, párzás közben pedig a a nőstényt tartják mozdulatlanul velük.
Kiemelt kép: suttonguardian.co.uk