Kétségtelenül minden élőlénynek, így a növényeknek is kell a víz. De mi van akkor, ha nincs belőle elég? Szárazság teszt a virágágyásomban.
Martonvásáron, a Velencei tó környékén lakom és közel három hónapja nem esik. Jó-jó, bevallom, kétszer már csöpögött 4-5 percen át, de valljuk be, ennyi semmilyen növénynek nem lehet elég… Vagy mégis?
A nagy, napos évelő virágágyásom földje fele homok, fele pedig csodás fekete föld, igazán ideális sokféle növény számára. Viszont mérete miatt elég nagy, hogy elgondolkodjak, tényleg kell-e minden másnap-harmadnap locsolnom a nyáron? Pláne, ha az esővíz-gyűjtők konganak az ürességtől. Ellátni őket őrületes munka és rengeteg víz, amit már-már szégyellnék elpazarolni a kerti csapból pusztán azért, hogy gyönyörködjem a látványban, míg a Föld olyan sok helyén innivaló sincs elég. De akkor mi lesz a gyönyörű virágaimmal?
Ez ám a felelős(?) hobbikertész és a növények próbája!
A virágágyás egyenlőre jól bírja a szárazságtesztet
Nos, a döntés megszületett, a teszt elindult. Az elmúlt két és fél hónapban összesen kétszer locsoltam meg rendesen az ágyást, azt is csak azért, mert néhány már aggasztóan szánalmas látvány volt. Amik viszont kiválóan vizsgáztak, és a megszokott, szép látványt nyújtották az időszaknak megfelelően: pünkösdi szegfű, margaréták, kasvirág, pampafű, csíkos pántlikafű, az idősebb rózsák és rebarbarák (3-4 éves), levendula, majoranna, zsálya (húú, szebb lett, mint eddig bármikor!), keskenylevelű menyecskeszem, krizantémok, bőrlevél, íriszek, pompás varjúháj, füzéres díszcsorba. Legtöbbjük klasszikus szárazságtűrő növény, amiket a szimplán feledékeny vagy kényelmes kertészeknek is örömmel ajánlok, szemben például a rebarbarával és a rózsákkal, amik meglepetést okoztak kitartásukkal.
Amiket viszont átültetek kissé védettebb helyre ősszel, hogy ne szárítsa őket a nap szárazság idején még jobban: kerti pletyka, sásliliomok. Ők láthatóan szomjaztak és nem fejlődtek elég szépen, így locsoláskor ők kapták a több vizet.
A harmadik csoportot az ágyásban a „minden vizet megérnek” növények alkotják, amelybe két nagy kedvencem került: a rózsaszín mocsári hibiszkusz és a dáliák. Velük egyszerűen nem volt szívem kísérletezni, olyan pompásak voltak tavaly és köztudottan vízigényesebbek. Ők heti egyszer mindig kaptak vizet. Tudom, örültek volna még többnek, de szárazság idején nekik is kell egy kicsit alkalmazkodni.
A nagy szárazság-teszt jelenleg is zajlik. Hidegfrontok idején továbbra is mindig beborul, esőtáncot járunk a csendes, áztató folyékony aranyért, mert bár a virágágyás, a legtöbb fa és a cserjék is elég jól bírják még, a veteményes cudarul fest locsolás mellett is. Az elmúlt években egyre többet hallani az úgynevezett prérikertekről, trendi irányzat lett az afféle „száraz virágos kert” tőlünk nyugatabbra. Most megértettem, miért. Nem csak különleges szépsége miatt van létjogosultsága a dolognak akár itt, ezen az éghajlaton is. A prérikert-témát hamarosan körbejárjuk.
