Második rész, pörög számla

Kerttervezésnél fontos kérdés, mekkora összegből dolgozunk. Még ha úgy is döntünk, a kivitelezést magunk végezzük, számítsunk arra, hogy az anyagok, növények árát jól megmérik. Az alábbiakban megpróbálom összeszedni kertünk építésének tudni vélt, és várható költségeit.

(A Hobbikertész udvarának előző része itt olvasható)

Úgy esett, hogy a ház elkészülése után szűkre szabottak lettek a kereteink. Fél milliónál többet sajnos nem tudunk a külső térre szánni. Ez elsőre soknak tűnhet, de látni fogjátok, hogy kert tekintetben ez bizony édeskevés. Így abban maradtunk, hogy egyelőre csak annyira rakunk rendet a telken, hogy a házból kilépve ne süllyedjünk el a sárban. Na jó, azért ennél picit messzemenőbben, de egy kellőképpen leegyszerűsített állapotot hozunk létre. Aztán lassacskán haladunk a végkifejlet felé, amint „kedvünk” engedi.

Vannak olyan lépések, amiken nem érdemes spórolni. Tipikusan ilyen példa a tereprendezés: amit a gép fél nap alatt elvégez, az kézi erővel eltart akár egy hétig is. Persze van, aki úgy szeretné látni a kertjét, hogy annak minden szegletében az ő izzadságcseppjei csillognak – ha erre van kedv, erő és idő, hát hajrá! Nekünk legutóbbiból most nem nagyon van, így a gép mellett döntöttünk. Ezért 90 000 Ft-ot kértek: ez egy bobcat és vezetője, illetve egy lapátos ember várhatóan másfél napi munkájának felel meg.

Kértünk árajánlatot a terep finomítására és gyepesítésre is. Erősen az az érzésünk, hogy nem lesz elég az a földmennyiség, ami a kertünkben van, így várhatóan ez sem egy félnapos munka lesz. A kertrendező két utat vázolt fel. Az egyik az ideális, mikor nem kell földet hozatni, csak egyengetni, rotálni, gereblyézni – ezt ők 160 ezer forintért vállalnák. A másik pedig, mikor fűmagvetés előtt az egész telekre egyöntetűen 10 cm plusz földet kell szétteríteni (esetünkben ez nagyjából 55 köbméter földet jelent) – ez arcpirító 550 ezer forintba kerülne. Ezek valamelyikét követné a kézi füvesítés, hengerelés – bő 80 ezer forint fűmaggal együtt.

A kert jelenleg, 2017 tavaszán

A fentiekből látszik, ha valós a megérzésünk a földmennyiséggel kapcsolatban, akkor nagyjából ki is merítettük a kereteinket. Mindezt úgy, hogy egyetlen fát se ültettünk. Pedig fákat mindenképp szeretnénk ültetni már a legelején, hiszen árnyékra szükség van. Ha most bekerülnek a fák, öt év múlva talán lesz élvezhető pontja a kertünknek a nyári hőségben is. Egy dologban reménykedhetünk: tévedünk.

Szóval jó volna néhány gyümölcsfa. Ezek darabját akár már 1000-1500 forintért is meg lehet venni a nagyobb áruházakban, 2-3 ezerért kertészetekben, úgyhogy nem ezek fognak pénzügyi problémát okozni. Ám nem is ezek lesznek azok a fák, amik az első években árnyékot és esztétikai értéket képviselnek a kertben. Ahhoz kelleni fog pár megtermettebb díszfa is, aminek az ára már tízezres tétel lesz. És persze a cserjék, amiből viszont sok kell, hogy jól működjenek. Virágok, díszfüvek, veteményes… Pörög a számla, mint a fidget spinner.

Kislányom szeretne egy hintát a kertbe, és a homokozás is nagy kedvenc. Várhatóan az öccse is hamarosan kedvet kap ezekhez. Nem vagyok nagy barátja a kerti játszóváraknak, trambulinoknak, meg egyáltalán annak, hogy a kertet telepakoljuk gyerekjátékokkal. Viszont egy hinta és egy homokozó azért belefér és nekem is segítség lesz. Lökök egyet a gyereken, s szépen elleng, amíg én mondjuk megkapálom a málnát. Egy egyszerű fa hinta 20-25 ezer forint környékén mozog, a homokozók 10 ezer körül. Homokozót éppenséggel nem annyira bonyolult építeni, úgyhogy lehet, hogy csináld-magad lesz, féláron.

Ami egészen biztosan nem fér bele a költségvetésünkbe, de idővel mindenképp szeretnénk, az, hogy a ház körüli burkolatot lecseréljük igényesebbre. A térkövet, ami most van, bontott anyagként ingyen hozta a kivitelezőnk, ideiglenesen kiválóan megfelel. Egy jobb minőségű kültéri burkoló anyagot 5000 forint négyzetméter ár alatt nem kap meg az ember – ezt a kiadást most megspóroljuk. Hasonlóan későbbre tolódik a támfalak megépítése. Nincsenek nagy szintkülönbségek a területen (50-70 centi), így a jelenleg tervezett rézsűk túl kicsik ahhoz, hogy határozott képet mutassanak a kertben, és térkihasználás tekintetében is megfelelőbbek a falak. Ellenben költségesebbek: folyóméterenként 15-20 ezer forintért már meg is építik nekünk. Akárhogy is nézzük, ez nagyjából 2-300 ezer forint lenne, úgyhogy egy darabig rézsűzünk.



Címkék: