Augusztus 12.-23. között újra virágba borul Debrecen és karneváli hangulat költözik a városba. Hazánk egyik legnépszerűbb fesztiválja idén több mint ötven programmal várja a közönséget. Az 1966 óta minden évben megrendezett, nemzetközi hírű sorozattal Debrecen városa Szent István és az új kenyér ünnepét köszönti. A karnevál hetében zenés-táncos produkciók, hazai művészek előadásai, valamint az esemény fénypontja, a szebbnél szebb virágkompozíciók felvonulása várja az érdeklődőket. Idén tizennégy kocsi gurul végig a Nagytemplom előtt, lesz köztük olyan, ami egy mamutot, sárkányt, űrhajóst vagy éppen a Kisvakondot eleveníti meg.

A korábbi évek sikerére való tekintettel 2017. augusztus 20-án is virágdíszes kerékpáros felvonulással indul az ünnepi program. Mindenki jelentkezhet, aki szeretne részt venni a felvonuláson a saját virágokkal díszített biciklijével. A legszebb kétkerekűeknek még szépségversenyt is rendeznek a karnevál szervezői.

A igazi nyári fieszta hangulatot magyar és külföldi művészeti együttesek, karneváli táncosok, zászlóforgatók, majorettek, operet- és popénekesek biztosítják. Egyszer az életben látni kell.

A részletes programot itt találod.

képek: Wikipédia, Bárdos Dezső, Björn Láczay



Címkék: