A tapolcai tavas barlang óriási élmény. Mindig tudtam, hogy ott van, de általában a Malom-tónál lévő éttermeknél befejeztük a városkában gyönyörködést. Ezúttal viszont családostul vágtunk neki a földalatti csónakázásnak, amit mindenkinek szívből ajánlok. Bár nem várt adatokat kellett kiszolgáltatnom, azért így is megérte.
Először is, a nyár végi időszak határozottan frekventáltnak nevezhető a barlang idegenforgalmát tekintve, amit jól ábrázol az az apróság, hogy 14 órás érkezésünkkor csak a 17:40-es csoporthoz kapunk belépőt. Ilyen az élet, addig megnéztük a Szigligeti a várat a „szomszédban”. Mindenesetre legközelebb előre veszünk jegyet a www.jegymester.hu oldalon keresztül.
Vissza már nagy várakozásokkal érkezünk a látogatóközpontba, ahol megismerhetjük az 1903-ban felfedezett barlang történetét, valamint keletkezésének körülményeit, belső világát. Bevallom, a 3D-s minimozikat meglehetősen unalmasnak találtam, de jópofa a lábunk alatti üvegbe zárt kutatóbúvár baba, amin jókat viccelődött mindenki, az idegenvezető is kifejezetten vicces srác volt. Érdekes megtudni, hogy a második világháború alatt ebben a barlangban is működött kórház, mint Budán, alatta pedig óvóhely.
Kissé előre is mentem a gyerekekkel, így hamar a barlangban találtuk magunkat. Meglepő módon itt nincs barlangi hideg, kellemes 20 fok körül áll a hőmérő kijelzője. Már közel állunk a vízhez, (ó, micsoda víz!) amikor jön a bumm!
Meglátjuk a táblát, miszerint maximum 220 kg-ot bír a csónak. Gyors fejszámolás: 3 felnőtt, 2 kicsi, de nem jutunk dűlőre. És akkor jön a kérdés a férjemtől: „Rendben, ki hány kiló?” Még filigrán termetű anyósom is aggódik a kötelező adatszolgáltatás miatt, én pedig reménykedem, hogy kimaradok. A gyerekek számait azonnal mondom, de érzem, közeleg a vég. Pedig még betegbiztosítást is tudtam úgy kötni a férjem jelenlétében, hogy a súlyom ne derüljön ki. Papírra írtam a biztosítós fiúnak és átcsúsztattam az asztallapon, milyen diszkrét jelenet is volt! Erre itt hangosan kell kimondanom egy csónakázás miatt? De nincs mese, borulhat a csónak, bajba kerülhet a gyerek. Kibököm hát. Meglepő módon nincs se zúgolódás, se pezsgőbontás, csak másodperces fejszámolás és csónakokba tagozódás. Igen, kettőbe.
Én a nagyobbik fiammal egy csónakban evezek a kristálytiszta vizű, szépen kivilágított alagúton keresztül, távolabb mögöttünk a többiek. Csöppet ijesztő, ám csodálatos az egész. Jól vannak időzítve a csónakok, így bőven jut idő nézelődni a 12 millió évvel ezelőtt keletkezett, hazánkban elsőként látogathatóvá tett barlangban.
Eddig nem is tudtam, hogy tudok evezni és barlangászni, pláne egy időben, de itt ez egész természetesnek tűnik csónakvezető híján. Nagyjából húsz perces móka volt a vízen, de megért minden sorban állást, kitérőt, gyerekcsitítást és igen, még azt is, hogy a férjem 8 év ismeretség után megtudja, hány kiló vagyok. (A fenébe.)
