A tuja évtizedek óta nagyjából olyan berendezési tárgy a magyar kertekben, mint a hűtő a konyhában. De ezt már egy korábbi cikkben kinyilatkoztattam. Itt most a Mit ültessek tuja helyett? kérdésre adott válasz második etapját olvashatod. Mutatok egy újabb adag örökzöld cserjét, amivel a tujához hasonló eredményt érhetsz el – már ami az azzal történő takarást illeti.

Az itt felsorolt növények a tujánál sokkal jobban bírják a nyáron egyre hosszabb ideig tartó forró időszakokat, a száraz levegőt és a csapadékmentes nyári heteket.

Az tény, hogy az örökzöldek közül a tujával oldható meg legjobban egy kert elszeparálása úgy, hogy az a legkevesebb helyet foglalja el. Emellett viszont a rizikó is sokkal nagyobb, hogy évek múltán, látszólag minden előjel nélkül a sorban egyszer csak megadja magát az egyik példány. Te pedig ott maradsz egy hiányos tujasorral, és vakarhatod a fejed, hogy honnan veszel egy nagyon hasonló árnyalatú, 3 vagy 4 méter magas smaragdtuját. Megsúgom: vagy sehonnan, vagy a pénztárcádba nagyon, de nagyon mélyen beletúrva, jó messziről tudsz hozatni egyet. Vagy kettőt, vagy…

Szóval, ha épp örökzöld sövény telepítésén gondolkodsz, fusd át ezt a listát – és az előzőt is -, hátha találsz köztük olyat, amibe beleszeretsz. A tuját pedig hagyjuk meg a hanyatló nyugatnak – ott párás a levegő és kiegyenlítettebb a klíma, jól is érzi magát.

Tuja helyett… Örökzöld ezüstfa

Kertekben szinte alig ültetik ezt a strapabíró, gyorsan növő örökzöldet, mivel az emberek nem ismerik, bár kertészetekben sok helyen kapható. Pedig hamvaskék levelei egész dekoratívvá és érdekessé teszik. Itt lenn a képen jobbra láthatod is. És látod? Pont akkora, mint mellette a tuja.

Kevés nyírással, ha a 20-30 centis hajtások végét elcsipegeted, szép sűrű bokrot kapsz. Ezt minden lomblevelű örökzöld cserjénél, de a lombhullatók esetében is észben tarthatod, nyírással egy jól záró növényfalat kapsz. Évente legalább egyszer, de még jobb, ha májusban és szeptemberben is, a tavaszi és a nyári növekedési időszak után ess neki, s a bokrok testéből kiálló hosszú hajtásokat kurtítsd vissza. Ennyivel valóban több feladatod lesz a hatékony takarás elérése érdekében, a tujával járó rizikó elkerülése viszont szerintem megér ennyi fáradozást.

Tuja helyett… Sárga tarka örökzöld ezüstfa

Az örökzöld ezüstfának van egy sárga tarka fajtája is. Ugyanúgy erőteljesen növekszik, normál talaj és közepes öntözés (nyáron hetente legalább 2x)  mellett egy szezonban 60-70 centit is képes fejlődni. Ennél sokkal többet a tuja sem tud.

Tuja helyett… Örökzöld kecskerágó

Míg a tuja napos helyen érzi csak jól magát, az örökzöld kecskerágó félárnyékban is szép tömött marad. A zárt növényfal elérése érdekében ezt a növényt alig kell metszeni, magától is klassz sűrű lesz. Tényleg csak a nagyon kiálló, hosszú egyenes hajtásokat kell levágni róla. Igaz, oldalirányban is tisztességesen terebélyesedik. De ne sajnáld tőle a helyet, másfél méter széles állapotában legalább a madaraknak is biztonságos fészkelőhelyet jelenthet.

Tuja helyett… Sárga tarka örökzöld kecskerágó

Az örökzöld kecskerágóknak van néhány színes fajtája, a sárgák közül nekem az Aureovariegatus a kedvencem, teljes latin nevén Euonyus japonicus Aureovariegatus – már a neve is bódító, ugye? Ez a kép egy kicsit csalóka, vagyis talán kiábrándító, hogy nem tökéletesen átláthatatlan a belőle készített sövény. De ez csak azért van, mert egy félárnyékos-árnyékos kertben akart ebből sövényt a tulajdonos, napos helyen teljesen sűrű formát ölt. Viszont még itt is elég szépen néz ki, a célját pedig 90 %-ban teljesíti.

Tuja helyett… Még egy sárga tarka örökzöld kecskerágó

Az Aureovariegatus után a hasonlóan szívmelengető nevű Mediopicta fajtának is ezen a listán a helye. Ugyanúgy sárga tarka színű, de leveleiben a zöld dominál. Hasonlóan az előbbi kecskerágókhoz, ez is tömött oszlopos formát nevel, és alig kell ráijeszteni a metszőollóval, évente egyszer bőven elég.

Tuja helyett… Még egy fehér tarka örökzöld kecskerágó

Még egy kecskerágó, és végük lesz, ígérem. A legújabb fajták közül a Kathy kihagyhatatlan. Tisztára olyan, mint egy kerti szobor, csak ez ráadásul folyamatosan változik, növekszik. A kecskerágók mindegyike egész jól tartja a téli színét, nem fakulnak ki, ez a Kathyre kifejezetten igaz. Két méternél magasabbra csak sok év után nő, de a szemmagasság feletti méret a legtöbb esetben elegendő is egy kerítés mentén. Mindenesetre a szomszéd zsiráfjainak bamba tekintetét ne ezzel a növénnyel akard kizárni az életedből.

Tuja helyett… Oszlopos boróka Hibernica fajtája

A keskeny, csúcsos borókákat ugyan nagyjából dupla olyan sűrűséggel kell ülteti, mint a tujákat, ellenálló képességük viszont többszöröse a sötétzöld társaiknak. Bár ezeket a növényeket a legtöbben inkább egyesével, úgynevezett szoliterként ültetik, sövény jellegű falat is lehet varázsolni belőlük. Itt lenn a képen látható példányok épp embermagasságúak, dupla ilyen sűrűn már majdnem teljesítenék is az elvárt takarást. A borókákat mindenképp tűző napra érdemes csak ültetni. Már félárnyékban rosszul érzik magukat, tetvesednek, kiritkulnak, megfakulnak, rozsdásodnak, gombásodnak, kampec. Szóval napra ültesd, ott minden rendben lesz velük. Minimum az első évben öntözd őket rendesen, nyáron hetente háromszor legalább. A későbbiekben sem árt azért minimum a nyári időszakban a heti öntözés, ha azt akarod, hogy rendesen meg is nőjenek.

Tuja helyett… Oszlopos boróka Sentinel fajtája

A Sentinel márkanévre hallgató borókára ugyanaz jellemző, mint az előző Hibernicára. Kivételt csak a megjelenése jelent, a Sentinel még csúcsosabb és kevésbé “bozontos”, ránézésre szinte sima a felülete. Azért szúr ez is rendesen az apró, ár alakú levélkéivel, de hát nem is simogatni veszed, csak nézegetni. És igen, az ott mellettük egy smaragdtuja. Ennyivel nagyobb, ez tény, igen, jobban takar, egy darabig… majd a jövő augusztusi vagy az azt követő 3 hetes kánikula elintézi, a borókák meg 5 év múlva is vígan meglesznek.

Tuja helyett… Sötétzöld oszlopos boróka, Spartan boróka

Színében egészen hasonló a tujához, élénk sötétzöld lombja télen-nyáron így néz ki. Nagyon hasonlít a korábbi cikkben bemutatott Keteleerii/kínai borókához – amiről ebben a cikkben is láthatsz képeket -, annál kicsit ritkásabb, ha nem metszik egyáltalán. Ha viszont metszik, akkor egy bomba jó, tartós sövény lesz belőle.

Tuja helyett… Sárga tarka fagyal

A sárga tarka fagyal az egyetlen kakukktojás ebben a felsorolásban, mivel nem teljesen örökzöld. Leveleit csak enyhe teleken tartja meg (ha nincs hidegebb mint mínusz 5-6 fok, ami azért elég ritka), viszont ősszel sokáig megtartja a lombját. Ezért cserébe egész évben világító sárga tarka leveleivel díszít. Egy erős növény az ültetés utáni második évben már egy métert is képes nőni egy szezonban, de nyugi, utána fokozatosan lelassul a növekedése, főleg akkor, ha nyírod. A hagyományos fagyallal megegyezően neki is tökéletesen mindegy, hogy mikor nyírod, semmi baja nem lesz. Minél gyakrabban esel neki, annál sűrűbb lesz, ha pedig nem nyúlsz hozzá, akkor egy szép nagy, 2,5-3 méteres, testes bokor lesz belőle.

Tuja helyett… Tűztövis

A tűztövis nem kevésbé gyakori növény mint a tuja, és legalább annyira sokan utálják is. Nem mondom, nekem sem tartozik a kedvenceim közé ha nyírásról van szó, főleg ha egy 20 méter hosszú és 3 méter magas, elhanyagolt tűztövis sövényt kell megmetszenem. Erős töviseinek szúrása rendkívül kellemetlen, magyarul baromira fáj. A legjobb olyan helyre ültetni, ahol szabadon nőhet az idők végezetéig. Például ha van egy pár hektáros birtokod, és félsz a betolakodóktól, a hosszú oldalakat ültesd végig tűztövissel, pirézek ellen nagyon hatékony. Ha ilyen birtokod nincs, de rászánsz a kertedből egy 2 méteres sávot, akkor jöhet a tűztövis, azt azért elég sokára fogja kinőni.

Szúrósság ide vagy oda, madárbarát jellege miatt mégis csak egy szerethető növény, hisz ideális fészkelőhely, bogyóit pedig télen leeszik a madarak. De te ne kóstold meg, savanyú mit a bűn.

Ez itt fenn egy 80 cm széles tűztövisfal, s mint láthatod, teljesen átláthatatlan. Ennyi hely a tujának is kell. A tűztövis is gyorsan nő, évente hozza a minimum fél métert, de ha jól tartod, akkor 1 métert is simán tud nőni. Szívóssága pedig összehasonlíthatatlanul jobb a tujához képest.

Tuja helyett… Ráncoslevelű bangita

A ráncoslevelű bangita egy elég szélsőséges érzelmeket kiváltani képes örökzöld, mondhatni ő a növényvilág Donald Trumpja. Meglátod, és vagy beleszeretsz a 10-15 centi hosszú, erősen barázdált, fényes de mégis “szöszös” levelekbe, vagy a hideg kiráz tőle. Én oda meg vissza vagyok érte, mert szerintem szép, különleges megjelenésű, fekete bogyója hasznos madáreleség, gyorsan nő, igénytelen, szoliterként és sövényként is jól mutat. Kell ennél több?

Tujáktól mentes, változatos kialakítású kerteket kívánunk egy egész életre!

És még egy gondolat:

Ha a rengeteg tuját kiváltjuk vagy lecseréljük az itt bemutatott növényekre vagy akár bármi másra, akkor nem csak, hogy változatosabbak és színesebbek lesznek a kertek, de egy kicsit teszünk azért is, hogy a közvetlen környezetünk biodiverzebb, egészségesebb legyen. A több fajta növény több rovarnak és madárnak ad otthont – ilyen egyszerű. A szép sövény mellett mi lehetne ennél a tudatnál szívderítőbb?

Oszd meg másokkal ezeket a gondolatokat, segítsd a változatosabb kertek létrejöttét!

Még több képért KATT a galériára

Örökzöld ezüstfa - Elaeagnus pungens

Ez pedig a NÖVÉNYLISTA magyarul és latinul. Ha a kertészetben latin névvel érdeklődsz valamelyik növény iránt, tuti bevágódsz az eladóknál!

Elaeagnus pungens – örökzöld ezüstfa

Elaeagnus pungens Maculata – sárga tarka örökzöld ezüstfa

Euonymus japonicus – örökzöld kecskerágó

Euonymus japonicus Aureomarginatus – sárga örökzöld kecskerágó

Euonymus japonicus Kathy- fehér örökzöld kecskerágó

Juniperus communis Hibernica – oszlopos boróka Hibernica fajtája

Juniperus communis Sentinel – oszlopos boróka Sentinel fajtája

Juniperus scopulorum Spartan – oszlopos boróka Spartan fajtája

Ligustrum ovalifolium Aureum – arany fagyal

Pyracantha coccynea – tűztövis (piros-narancspiros bogyó)

Pyracantha coccynea Golden Charmer – tűztövis (narancssárga bogyó)

Viburnum rhytidophyllum – ráncoslevelű bangita



Címkék: