Tavasszal mindenki diéta lázban ég, mert hát ugye ki kell pattintani a beachbodyt. Ennek más, evolúciós okai is vannak, ezeknek az elemzésétől most nagyvonalúan tekintsünk el. Aztán a nyár folyamán jönnek a fagyik, a lángosok és a plusz kilók is. A gyerek meg csak nő, mint a gomba, és három hónap alatt kicsi lesz rá az összes ruha, mire el kellene indítani az iskolába. Szóval nem árt ha felmérjük a „károkat”, így a nyár vége felé.

A londoni állatkert gondozói sem tettek másként. Megtartották a nyár végi nagy méréseket, és lecsekkolták, mennyit nőttek és híztak az ott élő állatok. Amíg a gyereket az ember az ajtófélfához állítja, addig egy zsiráf, vagy egy oroszlán hosszát már nem olyan könnyű megállapítani ezzel a módszerrel, mégsem lehet elvinni a zsiráfokat a Diadalívhez egyesével.

Az angliai fővárosi állatkertnek 22 166 lakója van, ami csaknem hétszáz különböző fajból áll össze, így igazán kalandos hete volt a dolgozóknak, mire mindegyikről sikerült méretet venni. De egészen rutinosak már, hiszen minden évben elvégzik az állatok fizikai adottságainak felmérését, hogy nyomon tudják követni a fejlődésüket, lássák az egészségi állapotukat, és képet kapjanak a tápláltságukról.

Vannak egészen jámbor állatok, akiket egyszerűen csak rátettek a mérlegre, és egy centivel gyorsan a hosszukat is feljegyezték. Azonban sok esetben cselesnek kellett lenniük, hiszen jó pár lakó izgágább vagy vadabb, vagy csak egyszerűen önfejűbb annál, mintsem hogy önként álljon a mérlegre.

A pingvineknél  csalétket kellett bevetni, hogy felcsábítsák rá őket pár másodpercre, de egy finom halért gyorsan felpattantak. A mókus majmok érdeklődését, egy kis kék labdával keltették fel.

A nagytestű állatok esetében, mint például a víziló vagy a gorilla, elrejtették a mérleget egy kevés fű alá, és megvárták amíg rásétáltak maguktól. Az oroszlánoknak pedig egy fára lógatták a húst, hogy két lábra emelkedjenek, és miközben felnyújtóztak megsaccolták a hosszukat.

Azt, hogy ki mennyit nőtt és hízott a nyári szünidő alatt, egy adatbázisban rögzítik, amihez a világ összes állatkertje hozzáférhet. Így lehetőségük van összehasonlítani a náluk élő állatok adataival, és láthatják, azok kellőképpen egészségesek és jólfejlettek-e.

Az összegyűjtött adatok abban is segítenek, hogy a többet megtudjanak a szakemberek a vadon élő állatokról. Például elég, ha megmérik a szavannán egy oroszlán mancslenyomatát a homokban, és annak méretét az állatkerti adatokkal összehasonlítva, következtetni tudnak a vadon élő egyed súlyára és hosszára.

És, hogy kik lettek a nyári nagy mérlegelés rekorderei? Ellish, a zsiráf viszi a pálmát, ugyanis 850 kilót nyom és 4,5 méter magasra nőtt ehhez. A legkisebb lakó pedig, a mindössze 5 grammos levélvágó hangya. A legnagyobb macska, 130 kilóval Jae Jae, a szumátrai tigris, de még nála is nehezebb Kumbuka, a hím gorilla, aki 191 kg és 1,8 méter. A legapróbb madár címet pedig, egy 5 grammos kis kolibri nyerte.

Forrás: http://www.bbc.com/news/uk-england-london-41037801

Címlap fotó: Max Pixel



Címkék: