Ha a Budakeszi Vadasparkban járunk, főleg, ha gyerekkel, semmiképp ne sétáljunk át megállás nélkül a Makk kuckó játszótéren. Még akkor sem, ha az a körsétánk végére esik is, és már meglehetősen elcsigázottak vagyunk. Egy élmény gyereknek és felnőttnek egyaránt.

Ez a játszótér kiváló példa, hogyan kell hibátlanul erdei környezetbe illeszteni egy játszóteret. Az anyaghasználaton és szellős elrendezésen túl, a tervezőknek sikerült kialakítaniuk az igazi játszva tanulás helyszínét. Nem egyszerű fajátékokat sorakoztattak fel itt. Egy valóságos erdei életközösség részévé válhat a gyerek játszás közben. Megismerhet néhány gombát, bogarat, különbséget fedezhet fel tölgyfák és leveleik között. Mindezt úgy, hogy közben ő maga a kukac a makkban, vagy épp keresztes pók a hálójában.

A játszótérnek csak egyetlen hibája van: a vadasparkban épült fel, így csak annak belépőjével látogatható. Bízzunk benne, hogy egyre több helyen lesz igény és szándék efféle játszóhelyek létesítésére és egyre kevesebben esnek abba a hibába, amibe Normafán, az Anna-rét fejlesztői estek.

Gombák pókhálóval

Egy bogár, aki arra vár, hogy meglovagold

Van több is

Kötélpálya, mászóka, csúszda – kell ennél több?

Tölgyek és leveleik, no és egy óriási makk

Egy kukac a makkban



Címkék: