Míg külföldön állítólag nagy érdeklődéssel és sikerrel fogadták – ja, végül is nem ők laknak itt – a Városliget átalakítását célzó Liget Budapest Projektet, itthon sok kritika és kétkedés övezi a 200 milliárd forint körüli beruházást. Nemcsak a világ végtelenségéig dráguló vizes vb példája ad okot az aggodalomra, hanem az is, hogy Budapest egyik legmeghatározóbb területére jóval több épületet terveznek, mint amennyi most található ott, ugyanakkor erősen dolgoznak azon is, hogy tartsák a zöldterületek arányát is. Ennek köszönhető például az is, hogy a Dózsa György útra, egyebek mellett a Hősök teréhez is egy fekete oszlopsort telepítenek a felsővezetékekhez, hiszen a trolikat ide száműzik a Városligetből (kell a zöldterület), írta meg a 444.hu.

Eközben az építészfórum.hu arról számol be, hogy hamarosan megkezdődik a felújítás első üteme, amely során egy kutyás élményparkot is kialakítanak majd. Ehhez előbb elbontják a Hermina úton található volt rendelők használaton kívüli épületeit, majd a területet parkosítják, végül kialakítanak rajta egy 5280 m2-es alapterületű kutyás élményparkot. A Liget Budapest Projekt híre szerint a civil csoportokat kezdettől hívták párbeszédre, hogy részt vegyenek a tervezésben, és a kutyások állítólag már a kezdetektől részt is vettek az egyeztetéseken. A tájépítészeti pályázatot elnyerő Garten Studio terve szerint a kutyákat és gazdáikat 1,2 méter magas kerítés veszi majd körül, a Hermina út felől 10 méter széles zöldfelületi sáv és park, valamint magasra növő cserjék óvják. „Az ebek számára változatos játszófelületeket (terepalakulatok, ügyességi elemek), a szabad ásás biztosítására homokos felületet, kutyapancsolót, valamint futtató és labdázó területeket alakítanak ki. A létesítményhez külön kerékpártároló is tartozik majd” – írja a portál.

A tájépítészekhez számos kérés, kívánság érkezett a kutyatartóktól a két kutyás élménypark (a másik az Ajtósi Dürer sor szomszédságában lesz) és a nagyobb integrált terület okán, ezek nagy részét igyekeztek beépíteni a tervekbe.

Borítókép forrása: Pixabay.com



Címkék: