A kert(sz)építő szezon a vége felé közeledik, egyre kevesebb a fenntartási munka, ilyenkor marad időnk díszfát ültetni. Gyakorlatilag a téli fagyok beálltáig lehet fát ültetni, de ilyenkor már inkább a konténeres nevelésű az ajánlott, hiszen az így nevelt fák gyökérzete ép, szemben a zsákkal borított szabadföldben nevelt fákkal, amiknek a gyökérzete jelentősen sérülhet a kitermelés során. A munka nagyságát az ültetendő fa mérete határozza meg. A fákat a törzs kerülete alapján méretezik. Ha az 1m-es magasságban mért törzskerület  12/14cm, akkor az egy kb. 4cm-es törzsátmérőjű fának felel meg, ez gond nélkül kézzel mozgatható, nagyjából 20kg körüli földlabdasúllyal számolhatunk. Díszfa esetén ennél kisebb mérettel nem érdemes foglalkozni.

Könnyen kezelhető méret, de van időd kivárni, míg megnő?

 

Ha látványos fára vágyunk, akkor inkább keress 18/20-as méretet, ami kb. 6cm-es törzsátmérőt jelent.  25cm törzskerület felett már gépi erőre lehet szükség, és egy ekkora fát már nem valószínű, hogy hazaviszed a kombi tetejére kötözve.  A növény helyének kiválasztásánál vedd figyelembe, a növény fejlett kori méretét földben, talajszintben és levegőben is. Ideális esetben nincs a közelben közmű, burkolat, épület vagy légvezeték, amit a fa a növekedése során megsérthet vagy zavarhat.

 

3 m magas földlabdás babér, ezt már csak gépekkel lehet mozgatni

 

Betula utilis 20/25 méretben, K210, azaz 210 literes konténerben, ez már több mint 300 kg

A faültetés érdemi része a gödörásással kezdődik, ez a munka legstrapásabb része. Nőként, egyedül semmilyen fa beültetésének nem esnék neki, mert igen rosszul áll a kezemben az ásó. Az ültető gödör méretét szintén az ültetendő fa nagysága határozza mg. Régi hagyomány szerint legyen 1x1x1m , azaz 1 köbméter (!),  de legalább 80x80x80cm. Ha megvan a gödör, akkor rögtön lehet is visszatemetni a fellazított és feljavított földdel (akár friss, tápanyagban gazdag földet is használhatsz).

Az ültetőszint magasságát a földlabda, konténer mérete határozza meg, a növényt ugyanis talajszintbe kell elültetni.  Tehát van már egy jó nagy gödrünk, benne félig a frissített föld, középre beleállítva a fánkkal, nem marad más, mint az alapos locsolás és a gödör visszatemetése, és tömörítése a növény eredeti földlabdája körül. Minden méretű fát érdemes kikarózni három oldalról. A karókhoz rögzíteni kell a fát magát, azaz nem csak egy kalodát építek a fa köré, hogy ne dőljön meg 30cm-nél jobban, hanem ezzel valójában a földlabdát rögzítjük a helyén, és ilyen módon a gyorsabb gyökeresedést segítjük.

Az ültetés utolsó lépése a tányérkészítés: kicsi perem a fatörzs körül kb 50-60cm átmérőben, hogy az öntözéssel valóban a fát öntözzük, és a víz ne folyjon el. Az ültetés után nagyon alaposan öntözz, és a fagyok beálltáig ezt heti rendszerességel (persze időjárás függvényében) ismételd.

Mik a buktatók?

Rossz helyválasztás. A kis csemete néhány év alatt kinőheti a helyét. A túl közeli épített elem sérülhet a fa növekedése során pl. felgyűrődhet a burkolat. Persze gyakoribb, hogy valamelyik épített elem, közmű javítása, fenntartása során a fa húzza a rövidebbet, és a gyökere, törzse vagy a lomboronája sérül.

Lespórolt gödör. Az ásás szívás, főleg, ha kemény, sittes földünk van, de pont ilyenkor a legfontosabb a megfelelően előkészített gödör. A jó föld tápanyaggal látja el a fát, és segíti a begyökeresedést.

Lespórolt karózás. Kitett helyen hamar elborul a fánk, a fa földből való kimozdulása a gyökérzetet sértheti, ezzel elakad a tápanyag és vízfelvétel. Szélsőséges esetben a fánk kiszáradhat.

Lespórolt öntözés. A fa gyenge növekedésű lesz, végleg kiszáradhat.

Ne kockáztass! Válassz jó minőségű, méretes fát, még a fagyok előtt ültesd be, öntözd rendszeresen, és tavasztól élvezheted a friss, és erős hajtásait.

(címlap fotó: pixabay.com, eommina)



Címkék: