Nem, nem nem… Nem a játékboltban ám, hanem kint az utcán! Szobordömping árasztotta el az őszt itthon, én meg amerre járok-kelek, mindig belebotlok egy újabb alkotásba. A közterek alakulása pedig nekem is szívügyem, lássuk, melyek voltak a legütősebbek a szeptembertől november elejéig felavatott szobrok közül!

Kifejezetten szobor megnézése miatt csak ritkán lehet engem kimozdítani, de a budapesti Széchenyi téren felállított, ideiglenes pop up szobor miatt felültem a vonatra. Már a netes képeken is imádtam, de élőben felfedezni azt a remek együttállást, amit a miniszoknyás 6 méteres, halvány aranyszínben fénylő, A Budai Lány névre keresztelt szobor és az őt körülvevő patinás épületek a Lánchíddal alkotnak, zseniális. Mintha a régi városrész végre találkozót beszélt volna meg a modern világgal. A téren szép őszre hangolt virágágyásokkal körülvett füves területen álldogál, rengetegen fotózzák, míg ő éppen lép. És valóban, ugyanis csak november 30-ig látható a magyar származású, híres izraeli szobrászművész, Eran Shakine alkotása a téren. Siessetek, ezt látni kell!

Háttérben a Grasham Palota, ő pedig Buda felé megy

Bár nálunk, Martonvásáron, is lett nem rég egy csodás szoborkompozíció, a közelben történő események is megmozgatják itt a népeket. Alig néhány kilométerre fekszik innen Pákozd, a híres 1848-as csata helyszíne, ami sok látnivaló mellett egy újabbal büszkélkedhet. Itt épült fel Miska, a „huszártranszformer” (ahogy Kerner Zsolt nevezte a 24.hu-n megjelent híradásában).

A helyi bogárdombon álló szoboróriást a magyar honvédelem napján (és jóanyám szülinapján), szeptember 29-én avatták fel szép kis csinnadrattával, amiből aznap semmit sem láttunk az M7-esen hazafelé jövet, ám a mesebeli Miska Huszár úgy magasodik a domb fölött, hogy öröm nézni az autóból is. A 12,5 méter magas betonból készült alkotás Rohonczi István művész tervei alapján készült a helyszínen, míg gipsz prototípusa egy rácalmási lovardában van. Érdekesség, hogy teljes mértékben magántőkéből készült. Nos, látogatásunkkor csodás, pólós kirándulóidő volt október első napjaiban, így persze kíváncsiskodókból is akadt szép számmal. Nonstop gyerekzsivaj, szaladgáló apróságok hada veszi körbe a huszárt.

Alkalomadtán idegen gyerekekből könnyen verbuválódik itt csapat, ugyanis a játék öröme gyorsan hatalmába keríti az embert. Csak sajnos a szobor környezetének kárára, de erről a kicsik mit sem tehetnek. A domb tetejét ugyanis széles murvasipka fedi, ami csigavonalban megmunkálva vezeti a látogatókat lefelé. A koncepció akár jó is lehetne, leszámítva két aprócska bökkenőt: egyrészt, az utat és a fölé magasodó 2-3 méternyi meredek murvafalat nem tartja semmi körben. A gyerekek pedig vidáman, hangosan kacarászva szánkáznak rajta le és négykézláb szerencsétlenkedve másznak föl annyiszor, hogy legalább két szakadás legyen a nadrágokon (= úgy 18-20-szor).

Én magam ehhez túl meredeknek és magasnak tartottam a falat a 2,5 és 4,5 éves fiaim számára, ezért ők inkább a csigaúton futottak versenyt egészen az autópálya közeli óriásplakáthoz. Történt ugyanis, hogy a murvasipkán kialakított csigautat rossz irányban készítették el. A kialakított utat nem a domb aljában elkészült parkoló felé, hanem Miska Huszár mögé vezették le, a semmibe, az előbb említett futóverseny képzeletbeli célszalagja felé. Láthatóan ezt az aprócska bakit az építők is észrevehették, mert ezt orvoslandó egy kis alumíniumlépcsőt rögtönöztek a szobor és a parkolóból vezető „út” felől érkezőknek, amit azonban ők nem is szívesen vettek igénybe, hiszen a murván még mindig hamarabb felérnek az egyszemélyes villámlépcsővel szemben. Nem adok 2 hónapot és a csigaútvonalból egy sima kavicsdomb lesz, mert a seggencsúszás és az csigaútnak keresztbe feltoluló látogatók nem finomkodnak a láthatatlan, könnyen alakítható vonalakkal. A fenébe! Pedig remek látványosság, a gyerekek napokig ámuldozva emlegették, ahogy mi is.

Seggencsúszással is gigantikus élmény!

Bud Spencer vadonatúj, egész alakos szobráról már hírt adtunk a napokban, avatása alkalmából. Nem hiányozhat ebből a felsorolásból sem a magyarok kedvenc filmes hőse. Remek kiegészítője és igazodási pontja lesz ez ezentúl a budapesti Corvin sétánynak, nekem nagyon tetszik a helyszín és az egyik spagettiwesternből előlépett szobor is jópofa. Igazi csavargós, ráérős része ez Józsefvárosnak, Bud szellemisége ideillően szerethető, bájos és könnyű a szívünknek. Az avatáson Bud, azaz Carlo Pedersoli gyermekei is tiszteletüket tették, ami azért már valami! Nézd meg a videót az avatásról itt!

Az avatáson tengernyi rajongó volt jelen

Göncz Árpád, néhai köztársasági elnökünk és kiváló műfordítónk mellszobrát egykori lakóhelyéhez közel, a budapesti III. kerületi Óbudai Egyetemmel szembeni kis téren állították fel halálának második évfordulójára, idén október 6-án. A Jovánovics György által készített szobor hozza a mellszobrok klasszikus stílusát, az élethű ábrázolás jól sikerült. Bár megtalálni nem volt könnyű. A környéken volt dolgom, ezért gondoltam, megkeresem ezt az új szobrot. Sajnos a három járókelőből, akiket megkérdeztem, egy sem hallott a szoborról, én pedig kétszer is elmentem a tér mellett, mire végre észrevettem. Attól tartok, a mellszobrok olyan csoportját képezik a közterületeken lévő műalkotásoknak, amik soha nem fognak fényképeken szerepelni, sosem lesznek találkozási helyek vagy beszélgetések témái, mert olyan jellegtelenek, amilyen Árpi bácsi még egy pénteki kora reggel sem lehetett. Szerintem érdekesebbet, maradandóbbat, egyedit érdemelt volna.

A park nagy részét kb. két méter magas kerítéssel vonták körbe füvesítés miatt. De ha ez eltűnik, a szobor akkor is csak belesimul a környezetébe

Mikkamakka, Dömdödöm és még ezernyi mese megálmodójának, Lázár Ervinnek is járt idén ősszel egy szobor, a Pintér Attila keze munkáját dícsérő A Négyszöglető Kerek Erdő Mesélője címmel. A 2006-ban elhunyt legendás meseíróról a budapesti Ferencvárosban, a Kerekerdő Parkban (hol máshol?) emlékeztek meg ezzel a különleges alkotással. A szeptember 30-án felavatott szobor nem az író tökéletes mása, hanem a kedves, maga által teremtett világtetején ülő mesélő, körülvéve a „gyerekekkel”, a kisebb lekerekített kövekkel, amikre egyébként rá is lehet ülni. Igazán jópofa, hogy ezzel nem távoli szemlélői leszünk a műnek, hanem részesei is.

Mindjárt megtetszik nekem is, hogy végre nem kell rászólni a gyerekekre, ha a csizmájukkal hozzáérnek. Láthatóan már most baráti találkozók kedvelt helyszíne, a zöld parkban családok, párok is szívesen megpihennek itt, sőt, egy lány párnát is hozott, hogy itt pötymörögje a telóját. A Index cikkéből pedig megtudtam, hogy mindez csak a kezdet, hamarosan a keleti meditációs kertek hangulatában a park különböző részein kedves, további lekerekített kavicsokra emlékeztető, Lázár Ervin meséiből ismert szoboralakok népesítik be a területet. Úgy legyen! (Nézzétek el nekem, hogy más fotóját használom, egy apró malőr tengernyi képet törölt a telefonomról. Hoppácska.)

Kép az avatásról az MTI-től, innen: http://csalad.hu/2017/09/30/meses-nap-a-mai-szobrot-avattak-lazar-ervin-tiszteletere

Mindszenty József bíboros egész életén és különböző politikai uralmakon át tartó aktív, harcos közéleti tevékenysége szerintem páratlan, ahogy ezt nem is sokan vitatják. Ennek csalhatatlan jeleként az országban számtalan emléktábla, mellszobor, plasztika és köztéri szobor őrzi emlékét Balassagyarmattól Zalaegerszegig és vissza. Nos, a budapesti VIII. kerületben még nem volt egy sem, pedig öt évet raboskodott a Tolnai Lajos és a József utca sarkán álló egykori ÁVH börtönében, ahol november elejétől szobra tanúskodik erről. A Hermann Zsolt szobrászművész által készített, lelket melengető bronz alkotás avatásán nem csak magas rangú politikusok, hanem Erdő Péter bíboros is jelen volt, aki megáldotta a szobrot. Mikor itt jártam a napokban, néhányan épp a szobor előtt állva méláztak el és úgy haladtak tovább dolgukra. Már ezt a szobrot sem állították fel hiába.

Tegnap reggel a munkások éppen az új szobor kivilágításához ástak árkot. Azzal igazán pompás lesz.



Címkék: