A télen pompázó, égő piros bogyóiról és fényes, sötétzöld leveliről híres közönséges magyal ma már épp annyira a karácsonyi dekoráció része, mint a fenyőág, vagy a toboz.

(kép: www.devoncroftnursery.co.uk )

Az angolszász országokban már régóta az ünnep szimbóluma, mára pedig már meghódította az egész világot. Szerepel a képeslapokon, a csomagolópapíron, az ajtó és az asztaldíszek kedvelt eleme, sok helyen még a fára is magyallal díszített kis csengőket akasztanak.

A téli kert dísze a magyal

A Nyugat- és Dél-Európában honos közönséges magyal (Ilex aquifolium) a hideg hónapokban is szépen zöldell a kertben. Szúrós levelei miatt elsősorban sövénynek ültetik, de télen is pirosló bogyóinak köszönhetően dísznövényként is elterjedt. Ráadásul a bogyói az első keményebb fagyok idején megpuhulnak, így számtalan madárnak szolgálnak téli eleségként.

(kép:wikimedia)

Azt azonban fontos tudni, hogy a termése az emberek számára mérgező, semmiképp se kóstoljuk meg a magyalból készült asztaldíszt. A közönséges magyal egyik rokonának, az azonos nemzetségbe tartozó paraguayi magyalnak (Ilex paraguariensis) a leveleit sokan fogyasztják, ugyanis abból készül a matétea, de a hazai kertekben növő cserje leveleinek főzetét nem lehet elfogyasztani.

A kertet viszont csodásan díszíti egész évben, és ha jól gondozzuk, akár száz évig is gyönyörködhetünk benne, de az ötszáz éves egyedek sem ritkák. Ha hosszú életű magyalt szeretnénk, akkor félárnyékba ültessük, mert a tűző napot nem kedveli. A fagyokat viszont jól viseli, és a metszést is, így ideális élő kerítés lehet belőle. Május-július környékén nyílik, és virágai igen sok nektárt termelnek.

(kép: www.flowerpictures.net)

 A karácsony jelképe

A magyal különleges jelentéssel bír sok kultúrában. Az ókori rómaiak szerint az erdő istenének, Silvanusnak volt a szent fája, jelképezi a természet örök megújulását és a reményt is, egy norvég város címerben az igazságot, a walesiek számára pedig a gonosz lelkektől való védelmező erőt.

(kép:flickr)

Az angol nyelvterületeken Krisztus töviskoszorújának jelképe ez az örökzöld. A szúrós levelei a töviseket, mérgező piros bogyói pedig Krisztus lehulló vércseppjeit szimbolizálják.

Először az angolszász országokban kezdték a karácsony jelképeként használni a magyal télen is élénk színű méregzöld leveleit, és tűzpiros bogyóit, még karácsonyi éneket is írtak róla. Azóta pedig már az egész világon az ünnep színeit és hangulatát idézi.

(kiemelt kép:publicdomainpictures)



Címkék: