December van, itt az ideje a céges évzáró partiknak, partneri köszönetnyilvánításoknak, baráti koccintásoknak, nagy vidám évösszegzéseknek. Hol legyen? Hogyan választ a vendég? Választ-e közönséget a hely nyitás előtt? Sikerül-e eltalálni? Budapesten más jelenti a legjobb bár fogalmát, mint a világ nagyvárosaiban? Hol és hogyan szerepelnek a budapesti bárok a világ térképén? Más szemmel választ vajon egy növényimádó? (Persze!)
Nézzük először a céges évzárókat!
A legnagyobb decemberi forgalmat a városi bárokban a munkahelyi partik jelentik. A választás ilyenkor céges asszisztensek, kommunikációs kolleginák és kollégák, HR-esek kezében van. A céges szempontok nyilván nem egyféle skála szerint alakulnak, de néhány közös alap meghatározható. Kommunikációs stratégia vagy egyszerűen vállalati politika és kultúra kérdése – e téren minőségekbe most túl mély kút lenne fejest ugrani – a döntés. Leegyszerűsítve csak a volumen szokott kérdés lenni (van rá pénz, főnök?) Nadrágszorítós években jöhetnek a batyus események, jó években pedig nyilvánvalóan rongyrázós hely lesz a választás.
Kisebb irodák és vállalkozások esetében tud jellemző lenni, hogy emberi arca is van egy ilyen eseménynek, mert van rá igény, hogy differenciáltabb választási mechanizmus mentén induljunk és mondjuk a munkatársak közös kedvenc helyét válasszuk vagy egy olyan helyet, ahol a közösség alakulhat: olyat, ahol a beszélgetősebb, a táncosabb és a vadul háton pörgést előnyben részesítő körök is, külön-külön és együtt is jól tudják érezni magukat.
Naivitás félre: hazai gyakorlat szerint gyakran egyszerűen a főnök haverjának (egyik) helye fog nyerni egy nagyobb esemény kapcsán – nem lehet hibázni. (Hogy vannak-e növények a helyen?…???… sosem volt ez kérdés céges parti kapcsán, lépjünk is tovább.)
Hogyan indulunk, ha magunk választunk baráti összejövetelhez?
Kisebb körök könnyebben választanak – a legapróbb bárok is megfelelnek, ha csak három pasi szeretne nagyonberúgni őszintén beszélgetni vagy három-négy hölgy váltaná meg a világot egy röpke óra alatt. A kisebb bárok, ahol a ritkán látott barátok találkoznak, főleg a szentimentális év végi időszakban, gyakran exkluzív helyek. Lehet, hogy csak egy-két ital fogy és szeretjük, ha az bizony minőség. Korral is jár. Ahol ittunk már együtt egy igazán finom vörösbort, kétféle jól sikerült csapolt kézműves sört egymás után vagy egy nagyon eltalált koktélt, oda visszamegyünk. Ez nagyon egyszerű.
Ha több körből alakul és nagyobb a társaság: a családi-baráti fonódások, amikor az egygimibőljövős találkozik a szerdai focicsapattal, a jógás csajokkal és az egyetemi maggal, és mindenki hozza a párját és a testvérét is, majd keresztbeházasodik és cégváltással továbbalakul, de az aktuális barátnőket is buliba csapja… amikor egy péntek este 5-kor kezdődik és nem ér véget… szerintem ezek az érdekesebb események.
Akár kicsi, akár nagyobb az a kör – és ehhez mérten a választandó hely befogadóképessége, a saját társaságunk egy bizonyos életkor után már bizony egy együtt kialakított közös ízlés mentén szűri a helyeket. /Ide illesztendő személyes vonatkozás: a szerző 35 éves egyetemet végzett vidéki, 11 éve a fővárosban élő és dolgozó, párkapcsolatban élő nő – átlag bárlátogató, átlagos, de egyesek szerint igen kiterjedt baráti körrel/
Először is legyen központi – mindenki számára könnyen megközelíthető és elhagyható – helyen.
Budapesten élve itt már találkozunk is az első problémával. A belváros gyakorlatilag megszállás alatti terület évek óta a rettenetesen beállt nyugat-európai 18 évesek, legény-és lánybúcsúk által. Király-Kazinczy krucifiksz központtal fémjelzett városrészben már legalább 7 éve semmilyen évszakban és napszakban nem lehet mozdulni tőlük. Kikerülni biztosan nem tudod a túlméretezett fesztivált.
Volt az a típusú hely, amit gyakran látogattunk itt – a klasszikus romkocsma, ami már gyakorlatilag nem létezik. Olyanok, amilyen például néhány évvel ezelőtti formájában a Fogasház volt, amikor még változatos és színes hely volt, és ennek megfelelően az itt feltűnő emberek is sokfélék voltak, mert kultúrházszerűen széles palettán mozgott a programok köre. Ezek itt már nincsenek.
Aggódni viszont nem kell, mert alakulnak a menekülőutak: szerencsére már jól látszik, hogy a VIII. kerület lesz a fiatal értelmiség új központja: szuper helyek alakulnak és ha kell, mozdulnak alacsony költségvetéssel. A (rom)kocsmakultúra mindig megtalálja az új utakat. (Ez egy másik cikk témája.)
Ha nem érezzük magunkat fiatal értelmiséginek, akkor is érdemes vajon kijjebb menni vagy maradtak még látogatásra érdemes helyek a belső kerületekben is?
Nézzük! (Vannak!)
Úgy alakult, hogy a baráti kör érzékeny szemű és lelkű, italára kényes társaság. Tényleg jó hely kell. De az a minimum, hogy tiszta. Hosszan legeltetjük a szemeinket egy szép széken, szeretünk egy mondatnál többet beszélgetni a felszolgálókkal és időzünk a helyen, ha kényelmes. Szeretjük, ha otthonosan tudunk benne mozogni annak ellenére is, ha nem kifejezetten étterem. Sok közöttünk a tájépítész – legyenek tehát szép terek és a ne álljon meg a belsőépítészeti kivitelezés szintje a minimál indusztriális vonalnál. (Már kicsit unjuk.) ÉS: kellenek növények! Nem tud otthonos érzésünk lenni olyan helyen, ahol a stílusos letisztultság sterilitást jelent és kong a lelketlenségtől.
Nemrég fedeztem fel, hogy van a belvárosban két olyan bár, ami az Archdaily világszerte legszebb építészeti bármegoldásokat összefoglaló 100as listájába is belefért és – bár a képeken nem látszik jól – adnak a növényekre is.
Bár egyik képsorozat sem ma frissült utoljára – a Kocka azóta BRKLYN néven fut és új belsőépítészeti kialakítást is kapott – az építészeti alapok jól láthatóak. Mindkét bár a populáris party zenék közönségét célozza és találja meg elsősorban, ezért késő estig a mi társaságunk már biztosan nem lesz vendége a helyeknek, de kora esti órákban egy-egy italra szívesen benézünk, amikor a kellemes helyen italozás a cél.
Azt gondolom, hogy büszkék lehetünk rájuk.
A listából a következő személyes kedvenceim mellé fértek el – teljes joggal.
Ebben a listában, és az Archdaily éttermei között sem szerepelnek ugyan, és elsősorban étteremként működnek, de belvárosi helyeket látogató zöldkedvelőként nem megkerülhetőek; a Dobrumba, a Kiosk és a Mazel Tov. Már csak a beltéri növények miatt is fellélegezhetünk a helyekre belépve.
Neve alapján gyakorlatilag kihagyhatatlan – de sajnos nem láttam még személyesen: Le Jardin. Ez az a hely, amire most igazán kíváncsi vagyok – véleményt még nem tudok alkotni.
És akkor egy kitekintés – irány, mely felé érdemes mozdulni
Sajnos sok magyar vonatkozás nem említhető a bárok minőségét illető világrangsorok elejéről. Az első link alatt találunk 15 budapesti helyet, ami kiváló üzenet turisztikai szempontból, ezért mondhatjuk, hogy örömteli. Szintén az, hogy előző mondat második linkje alatt, egy londoni bárban mosolygó világhírű, magyar nevű bartender, Erik Lorincz állítólag valóban zseniális.
Az italok minősége egy bizonyos, szerencsére Budapesten is bőven fellelhető szinten túl számomra egyébként nem differenciálható. A belső kialakítás, az atmoszféra és a szolgáltatás színvonala viszont igen. Alkati (és végzettségbeli) hiba, hogy bármiről is legyen szó, a történetiségére építve tudok csak minőséget meghatározni. A hangulatos bárok az én értelmezésemben hitelesen vagy amerikai western filmek jeleneteit – melyekhez nyilvánvaló okokból nem vonzódom – vagy a spanyolok tapas bárjait idézik. Igen-igen. Ez utóbbi a fejlett világ egyik csodája szerintem és nem csak italok, de kulináris élmények és leginkább az életérzés miatt érdemes kipróbálni időnként egy-egy valódit.
Például Barcelonában vagy Sevillában.
Ahol a tapas barok hangulatát is erősen meghatározzák a növények, és leginkább, amiről a város híres: a narancs.
Náluk valahogy nem hiányzik a bár élményből a lélek – és így a növények sem. Ezt a fajta lelkületet, azt, ami miatt imádunk fél napokat egy tapas bárban tölteni, érdemes lenne kutatni és megpróbálni másolni is.
