Miután az ókor hét csodájából mára csak az egyiptomi piramisok maradtak fent, még 2007-ben született egy szavazás azért, hogy készülhessen egy új lista a modern kor hét új csodájával. A 100 millió szavazat alapján a nyerteseket 2007. július 7-én jelentették be Lisszabonban. A listára nevezetes történelmi emlékművek és helyszínek kerültek: a kínai nagy fal, a jordániai Petra, a brazíliai Megváltó Krisztus szobra, a perui Macchu Picchu, a mexikói Chichen Itza piramis, a római Colosseum és az indiai Taj Mahal.

A lista valóban csodás, bármelyik szereplőt szívesen felkeresnénk, de a világ ennyi táját sajnos kevesen érhetjük el. Ha viszont szívesen körülnéznénk utazás nélkül is, a The New York Times-nak köszönhetően most már nem kell kilométerek ezreit utazni ahhoz, hogy ezt megtehessük.

Forrás: wikipedia.com

A hét csoda mindegyikénél készült egy remek magyarázottal és érdekességekkel feliratozott panorámavideó, így ha elutazni nincs is lehetőségünk, legalább egy kis ízelítőt kaphatunk erről a hét kiemelten fontos helyről. A 360 fokos videók viszont jóval többet tudnak, mint egy szimpla fénykép, vagy kisfilm: az egér mozgatásával minden irányban körülnézhetünk, miközben a videót nézzük.

A Kínai Nagy Fal

Az óriási, összesen 50 ezer kilométer hosszúságot meghaladó fal az i. e. 3. század és i. sz. 17. század eleje között épült. A Kína északi határán épített erődítményrendszer célja az volt, hogy a földművelő Kínát megvédje az északi nomád törzsek (részben a hunok) támadásaitól.

A Megváltó Krisztus szobra

Az Art Deco stílusú  szobor 130 méter magasan áll Rio de Janeiro fölött. 1931-ben épült a Corcovado-hegyen, főleg adományokból, kb. 250 000 dollárért.

Machu Picchu

A videóban bemutatott vonatút egyike annak, amivel elérhetjük a 15. századi Inka várost. Az Andok két csúcsa között helyezkedik el, 2430 méterrel a tengerszint felett.

Chichén Itzá, a maja romváros

A mexikói Chichen Itza volt a maja civilizáció politikai és gazdasági központja. A legnagyobb piramis és a legkedveltebb uticél az El Castillo.

Colosseum

Róma jelképe a Forum Romanum dél-keleti részén épült csodálatos amfiteátrum, a Colosseum. Az 50 ezer ember befogadására alkalmas, több emeletes épületben is érdemes körülnézni.

Taj Mahal

A Taj Mahal az indiai építészet remekműve. Az impozáns épületen dolgozó, mintegy 20 ezer munkás felbecsülhetetlen értékű hófehér márványt, ónixot, drága és féldrága köveket épített be a monumentális emlékműbe.

Petra

Jordánia fővárosától, Ammántól 200 kilométerre, délre található Petra, melyet ma, mint a múlt hagyatékából ránk maradt romvárost csodálhatunk meg.

Forrás: archdaily.com

Címlapkép: pixabay.com



Címkék: