Két hányattatott sorsú pingvint fogadott be a bécsi Schönbrunni állatkert – tudtuk meg az Eurocomm-PR sajtóhírleveléből. Rocky-t és Howie-t tavaly novemberben Ausztrália két különböző homokos strandján, természetes lakóhelyüktől meglehetősen távol sodorta partra a víz. Miután a legyengült és sérült madarak egy sydney-i állatkórházban megerősödtek, új otthont kellett számukra találni. Mivel a bécsi állatkert az egyetlen hely a világon, ahol a veszélyeztetett eudyptes moseleyi pingvinek kisebb kolóniája él, ezért jobb helyre nem is kerülhettek volna.

A moseleyi pingvinek régebben az aranytollú vagy sziklaugró pingvinek fajtájához tartoztak, de ma már külön fajként tartják őket számon. Veszélyeztetett madár, egy 2009-es tanulmány szerint az ötvenes évek óta 90 százalékkal csökkent a populációja, ezért felkerült a kihalással fenyegetett fajok vörös listájára.

Fotó: Eurocomm-PR

A két pingvin 2016 novemberében ismeretlen körülmények között sodródott Ausztrália keleti partjaira, ahol addig sosem találkoztak sziklaugró pingvinekkel. A Taronga Állatkórházban ápolták őket Sydney-ben, és ugyan felépültek, túlélési esélyük ilyen távol természetes lakóhelyüktől egyenlő lett volna a nullával. Ausztráliában ráadásul nincs olyan állatkert, ahol sziklaugró pingvinek élnének. A hím pingvineknek fajtársak, nőstények és utódok nélkül biztosan nem lett volna szép életük. Szerencsére Bécsben, némi egyeztetés után szeretettel várták őket.

Howie-t és Rocky-t októberben szállították az osztrák fővárosba, ahol egy negyven napos karantén után decemberben végre szerencsésen zárult történetük. “Örülünk, hogy Howie és Rocky nálunk talált új otthonra. Az állatkertünkben egy 50 tagú kolóniába kerültek, a pingvinek azonnal befogadták a két újoncot” – mondta Ludwig Fessl, a Schönbrunni állatkert munkatársa.



Címkék: