Hagy idézzek a Gaia kertje könyvből:
„Minden falat étel, minden faforgácsnyi fa, minden gyógynövény vagy bármi más, a saját kertünkben előállított termék talpalatnyival kevesebb, eredeti élővilágától megfosztott, emberi felhasználásra átalakított területet jelent. A saját kerttel való öngondoskodás a nagyüzemi gazdaságok és ipari erdők zsugorodását eredményezheti” – Toby Hemenway.
Egy csipet permakultúra
Szeretnél tenni valamit a Földért, a veszélyeztetett vadvilágért? Szeretnél enyhíteni a környezeti károkon? Szeretnéd csökkenteni az ökológiai lábnyomodat? Az én válaszom mindegyik kérdésre igen. Csak azt nem tudtam, hogyan induljak el, mit tegyek. Persze kezdetben olyan apró lépéseket megtettem, mint használt dolgok vásárlása, mert környezetbarátabb az újnál. Odafigyeltem, hogy kevés szemetet termeljek, takarékoskodjak az ivóvízzel stb.
De mi ez ahhoz képest, amit tehetnék?
Tudtam, hogy csepp a tengerben, sokkal többre lennék képes. Végül az igazi választ számomra a permakultúra adta meg. A válasz egyetlen szó: önellátás. Minél önellátóbb leszel, annál kevésbé terheled a környezetet.
Én most az erdőkertről szeretnék írni, mert megváltoztatta az életemet, új irányt adott, amin ma is haladok. Jó lenne, ha minél több embernek hozna ilyen pozitív változást az életébe. Nem szeretnék tudományosan, részletekbe menően belemerülni, hogyan alakítsunk ki egy ilyen kertet, mert az említett két könyv sokkal jobban megteszi. Természetesen bevezetőnek röviden leírom, mi az erdőkert. Utána elmesélem, hogyan jutottam én egy ilyen varázslatos kerthez. Az erdőkertes cikk második részében bemutatom részletesen, milyen fák nőnek nálunk, és mi a fák szerepe. A cikk harmadik részében azt írom le, milyen dísz-haszon- és vadnövények nőnek a fáink alatt, és melyiknek mi a haszna. Remélem a cikkek végére Te is kedvet kapsz egy saját erdőkerthez.
Mi az erdőkert?
Az erdőkert többszintű élelmet és élőhelyet nyújtó jól megtervezett kert, melyben a fák dominálnak, de nem túl sűrűn ültetjük őket, így jut fény alattuk a cserjéknek, évelőknek, egynyáriaknak és kúszónövényeknek. A fák mind almát, körtét, cseresznyét, meggyet, szilvát, diót, egyéb gyümölcsöt teremnek, tűzifát adnak vagy más módon hasznosak. Alattuk is minden egyes növény hasznos, élelmet ad nekünk, vagy valami más módon járul hozzá a rendszer jól működéséhez, sikeréhez. Ötletét a természet adta, a természetes erdőhöz hasonlóan működik.
Hogy jobban megértsük, ismét idézek a Gaia kertje című könyvből:
„A szukcesszió szinte mindenütt erdővel végződik. Minden kert erőteljesen próbál erdővé nőni. Csak a fűnyíró és metszőolló akadályozza meg az erdőt a hatalomátvételben. Mért harcolunk az erdő felé tartó szukcesszió ellen? Dolgozzunk inkább együtt a természettel többszintes erdőkert kialakításán” – Toby Hemenway.
„A fákkal teli erdőkerttel szövetségesül nyerhető a bolygó legerősebb és legtermékenyebb növényzete, a növényvilág arisztokratája” – Toby Hemenway.
Engem meggyőzött a könyv. Ha a zárótársulás (a lombok) az egymást váltó társulások közül a leggazdagabb fajokban, legösszetettebb, legváltozatosabb, egy olyan hely, ahol tartósan egyensúly van, stabil, akkor mért ne legyen a kertem zárótársulás. Magyarország csapadékosabb területein, a domb- és hegyvidékeken a lomberdő a zárótársulás. A szárazabb alföldi területeken a füves puszta. Én hegyvidéken élek, legyen hát lomberdőm.
Mikor ezeket végiggondoltam az akváriumom jutott eszembe. Míg nem volt kertem, az akváriumomat rendezgettem, az volt a hobbim. Rájöttem, hogy legfontosabb az egyensúly és stabilitás. Meg kellett találnom vízinövényeim és halaim között az egyensúlyt és így nem volt szükségem szűrőre és levegőztetőre. Magától működött a rendszer és a legkevesebb munkát igényelte. Takarítanom évente egyszer kellett. Az egészséges akvárium stabil.
Mikor kertem lett, ugyanezt az egyensúlyt és stabilitást tűztem ki célul. Pár éve munkálkodunk erdőkertünkben és valóban a legváltozatosabb, legstabilabb és legegészségesebb kert, kevés munkával, sok haszonnal.
Rátaláltam az erdőkertemre
2012-ben már egy éve laktunk falun férjemmel, gazdálkodtunk és megszületett első gyerekünk. Arra gondoltunk, ki kellene költözni falu szélére, ott több hely állna rendelkezésünkre, lehetőség lenne a földek felé bővülésre, és állatainkkal sem zavarnánk senkit. Mégis hova, hogyan költözzünk? Építkezzünk? Az drága, környezetterhelő és sok időbe telik. Szóbajöhető ház alig van, és az sem eladó. Egyszer egy nap eltűnt a kutyánk. Keresésére indultam. Betévedtem falunk egyik zsákutcájába, ahol még sosem jártam. A zsákutca végén állt egy pici, fehér ház, alig látszott, mert a kerítését teljesen benőtte a komló. Egyértelmű, hogy lakatlan. Ez volt az utolsó ház, innen már csak szántó, mező következett. Mi ez a ház? Mért nem tudtam én erről eddig? Hogyhogy nem jártam még erre? Hisz ez a ház ránk vár. Sosem felejtem el ezt a pillanatot, ezt az érzést.
Milyen volt a ház? Lakatlan, eldugott, csendes, magányos. Milyen volt a kertje? Elvadult, titokzatos. Pont hozzám illik. Hazasiettem, kérdeztem férjemet, tud-e erről a házról, eladó-e, ki a tulajdonosa? Eladó volt, és megvettük még abban a hónapban.
A titkos kert
A kicsi fehér ház nagy szerelmem lett, de a kertje méginkább. Gondoljátok el, több mint tíz évig lakatlan volt, kertjét teljesen eluralta a természet. Burjánzó volt, élettel teli, egészséges. Zöld kerítése teljesen benőve, alig lehetett bekukucskálni. Úgy éreztem magam, mint Mary Lennox A titkos kert című könyv főhőse, Frances Hodgson Burnett csodálatos mesekönyvében. (Kedvenc gyermekirodalmam, mindenkinek ajánlom, aki szereti a gyerekeket és szeret kertészkedni. )
Mikor bejutottunk a kapun, maga az életerős természet fogadott, ahol a fák vették át az uralmat. A sok fa természetesen az előző lakóknak is köszönhető, hisz a fák jelentős részét ők ültették. Enélkül a beerdősülés több évtizedet vett volna igénybe. A fák alatt cserjék, bozótosok növekedtek. Néhol áthatolhatatlan rengetegnek tűnt, fogalmunk sem volt, mit rejt maga mögött és alatt. Ahogy haladtunk beljebb, egy kis tisztásra értünk, csak itt nem volt fa, a fű térdig ért. Mögötte és mellette ismét erdős rész következett, mint egy védősáv ölelték körül ezt a kis napos rétet.
Ez lett a mi erdőkertünk alapja. Nagyon jó alap, nem kellett hosszú évekig várni, míg minden megnő, készen kaptuk. Persze munka így is bőven volt vele.
29 évesen határoztam el, ideje letelepednem, házat vennem nagy telekkel és kertészkednem. Egyértelműen a biokertészet vonzott. Mindent vegyszermentesen, egészségesen. Elkezdem nézelődni, olvasgatni. Eszembe jutott, hogy nyolc nagybácsim közül, van egy, aki tanyát vett pár évvel ezelőtt és gazdálkodásba fogott. Megkerestem őt, és kaptam tőle egy cikket.
A cikk az erdőkertről szólt. Magával ragadott minden sora, éreztem valami ilyesmit szeretnék. Megtudtam, hogy az erdőkert a permakultúra része. Még sosem hallottam róla. Beszereztem az akkor egyedüli magyar irodalmat, Baji Béla Permakultúra és önellátó biogazdaság című könyvét. Azóta 2016-ban megjelent magyarul a permakultúra alapkönyve Toby Hemenway Gaia kertje – Útmutató a házi permakultúrához. Ebből a két irodalomból mindent megtudhatunk a permakultúráról.
A cikk folytatásában bemutatom telkünk fáit és a fák rendkívüli szerepét, és hogy mennyi hasznot adnak a kertnek és kis családunknak.
