A bajai erdőben fészkelő gólyapárnak óriás szerencséje van, hogy vannak, akik odafigyelnek az otthonukra. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai ugyanis a megrongálódott fészkük helyére egy mesterséges fészekalapot helyeztek, hogy a visszatérő madarak biztonságos helyen költhessenek márciusban.

„Az új fészek a régitől mindössze 5 méter távolságra van, így a gólyák a márciusi érkezésükkor remélhetőleg elfoglalják a felkínált költőhelyet és nem próbálkoznak majd a régi, veszélyes ágra fészket építeni. A fészek felhelyezése és megépítése alpintechnikát, valamint nem kevés ügyességet igényelt, ugyanis nem a törzs mellé helyeztük fel a műfészket, hanem egy oldalágra, amit a fekete gólyák előszeretettel választanak fészkelőhelyül” – számolt be Tamás Ádám, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrkerület-vezetője.

Nyitókép: wikipedia.com



Címkék: