Montagne de Bueren, egy 374 fokból álló lépcsősor Liége városában, Belgiumban. Nevét Vincent de Bueren-ről kapta, aki egy híres 15. századi csata vezéreként sikeresen megvédte a várost Merész Károly, Burgundia hercegének támadásától, s ezzel a tettével beírta magát a belga történelembe.

A lépcső a wikipedián olvasható információk szerint valójába egy emlékmű, amit az említett csatában elhunyt 600 katona tiszteletére építettek 1881-ben, míg más források szerint azért épült, hogy a dombtetőn lévő erődből biztonságosan és gyorsan a központba érkezhessenek a katonák – reméljük egy sem botlott meg lefelé menet a nagy sietségben…

Egy biennálé keretein belül, 2012 óta június környékén a város egyéb kulturális eseményeihez kapcsolódóan cserepes/konténeres virágokkal feldíszítik a lépcsőt, egy hatalmas városi installációt létrehozva ezzel.

Az első installáció 2012-ben

A The Huffington Post egyik szavazásán a világ legextrémebb lépcsősorának választották 2013-ban (de nem a magassága alapján).

A lépcsősor 260 méter hosszú és 70 méter magas – a Schönherz koli, a csepeli víztorony vagy az Avasi kilátó majdnem pont ennyi. Megnéznék egy olyan akciófilm jelenetet, amiben a fináléban a főhős meg a főgonosz verekedés közben legurulnak rajta…

A második, 2014-ben készült változat lentről… Fotó: theflippingfish.files.wordpress.com

… és fentről. Fotó: theflippingfish.files.wordpress.com

Egy nagyon klassz kis GIF-et ide kattintva láthatsz a kilátásról, ami rád vár, ha esetleg egyszer alkalmad lenne megmászni a lépcsőt.

Remélhetőleg idén is folytatják ezt az elég látványos sorozatot. Ha idén épp arra jársz, mindenképp küldj nekünk egy fényképet róla!

A 2016-ban kialakított virág-akadálypálya. Fotó: www.hiveminer.com



Címkék: