Japánban a cseresznyevirágok hozták a tavaszt – a helyszínről jelentjük

A lányra egy japán pályaudvar előtt figyeltem fel: óriási csokor cseresznyevirággal a karján gördült a villamosmegálló felé, magabiztosan egyensúlyozva elektromos rollerén. Ugyanarra a szerelvényre szálltunk fel, és én persze nem bírtam ki, hogy le ne fényképezzem azt az újságpapírba tekert virágözönt, aztán őt magát, aztán őt és a csokrát, ahogy együtt mosolyognak. A lány szép volt, kedves, és magabiztos, egy szabad és jólétben élő világ gyermeke, aki két lábbal áll a földön akkor is, ha épp egy ingatag rolleren gurul.

Kellemes volt a frissen mosott reggel, mókás az archaizáló villamos, gyönyörű a lány, csodásak a virágai. Igazi, békebeli, vasárnapi pillanat volt, nyitott szívvel álltam a villamoson a lány előtt, és akkor kaptam tőle a csokrából egy aprócska fürt cseresznyevirágot. Elmesélte, hogy munkába megy, és a nagy csokrot az irodába viszi a kertjükből, hogy jobb legyen mindenki kedve, hiszen Sakura van, a cseresznyevirágzás mágikus, már-már őrületesen gyönyörű ideje, és az élet szép.

Kinyílnak a cseresznyevirágok, és felbolydul egész Japán: az ünneplés hulláma délről északra vonul végig a szigetországon, ahogy a természet rendjét követve a tavasz az egyre hidegebb területekre is benyomul. Hihetetlen, hogyan képes egy egész nép egységes örömmámorban rajongani a cseresznyevirágzás iránt – bár mi, magyarok, akik szintén a mérsékelt égövön élünk, azért eléggé megértjük, hogy február végére mennyire tele tud lenni az ember hócipője a téllel, és mennyire tud örülni, amikor végre visszatérnek az életébe a színek.

Mi is szusszantunk egy nagyot, és ellágyult szemmel nézzük a virágokat, amiket végre előcsalogatott a Nap, de aki járt már Japánban a cseresznyevirágzás idején, az megerősítheti, hogy a sakura, az nagyon más. Tömegek vonulnak ilyenkor a parkokba, cseresznyéskertekbe – szinte nincs olyan falu az országban, aminek ne lenne legalább egy szép cseresznyefasora. Piknikek szerveződnek mindenütt, a földre leterített ponyvákon nagy eszem-iszom kezdődik, a máskor a zárkózottságig fegyelmezett japánok maguk is kivirágzanak, nevetés, vidám beszélgetés hangjai szállnak mindenünnen. Elzarándokolnak a fákhoz a szerelmespárok, a kiskamasz baráti társaságok, a családok nagyikkal és gyerekekkel, munkahelyi kollektívák, a nők felveszik a legszebb, természetesen virágos ünnepi kimonójukat, és telefonos képek, videók milliói készülnek el a tényleg valószerűtlenül, megindítóan lenyűgözően szép virágözön mellett és alatt.

A cseresznyevirágzás ugyanakkor nemcsak a születésre, de az elmúlásra is figyelmeztet mindenkit: mindössze két hét telik el a bimbók kipattanásától a hervadó virágok lehullásáig, és hát tudjuk, hogy nemcsak a virágok, de mi, emberek sem élünk örökké. Nem véletlen, hogy a II. világháborúban sok kamikaze cseresznyevirágokat festett az egyszerhasználatos kis repülőgépe oldalára.

A cseresznyevirágok bámulására külön szó is van: a hanami. Ez éppúgy jelenthet magányos, meditatív szemlélődést, mint társas mulatságot, a lényeg, hogy a figyelem középpontjában a cseresznyevirágok álljanak, illetve hát ringatózzanak.

Nekem is van egy szép cseresznyefám, meg van egy ócska kerti székem is. Most még nagyon óvatosan lépeget a tavasz, te tudom, hogy eljön majd az én kertemben is a cseresznyervirág-nézés ideje. Hanamira fel! 🙂