A Királyréti Erdészet Facebook-oldalára pár napja került ki a hír, hogy március 28-án sikeres pályavizsgát tettek a napelemes motorkocsik, amikkel előreláthatólag májusban lehet majd ezekkel utazni. Az Ipoly Erdő Zrt. már csak egy dokumentumot vár, és máris közlekedhetnek a szerkezetek.

“A sikeres vizsga után még meg kell várnunk a pecsétes papírt. Ez remélhetőleg még előbb is megérkezik mint a májusi meleg időjárás. (Hidegben még hidegebb van amint száguld a jármű…) De a viccet félretéve: várhatóan májustól rendszeresen lehet rajta utazni. Terveink szerint nem a menetrend szerinti szerelvényt helyettesíti – ehhez kicsi a 32 fős befogadó képessége – hanem vagy azzal együtt megy majd, vagy különjáratként kérhető. Mivel az érdeklődés igen nagy iránta, ezért szeretnénk egy bejelentkezési – regisztrációs rendszert kialakítani, hogy aki elsősorban a jármű kedvéért látogat meg bennünket, ne potyára jöjjön. Bár a Börzsöny gyalog is csodálatos…” – írták az oldalon.

Hazánkban egyébként 2013 óta járja a Királyrét és Kismaros közötti síneket egy Vili elnevezésű motorvonat, amely kizárólag megújuló energiaforrásokat használ fel, és így a természetet a legkisebb mértékben sem károsítja. Arról, hogy miért épp a napelemet használják fel erre a célra a mérnökök, nagyon szép összefoglalót írt a napelemrendszer.info:

“Magyarország természetvédelmi területein a környezet, és főleg a levegő tisztaságának megőrzése előírás. A szennyezőanyag kibocsátás elkerüléséhez egyértelműen egy megújuló energiaforrás felé kellett fordulni, és a fotovoltaikus rendszerek már épp eleget bizonyítottak ezen a területen. Ráadásul a vasút világában külföldön már több helyen is megjelentek a napelemes kocsik, így csak arra volt szükség, hogy mindezt az itthoni keskenynyomtávú vasúti üzemeltetésbe is átvigyék” – írják, hozzátéve, hogy a borús idő és az erdei körülmények sem jelentenek akadályt a napelemes szerkezeteknek.

Az Ipoly Erdő Zrt. Pest és Nógrád megyében, 64 ezer hektár állami erdőterületen gazdálkodik. Magába foglalja foglalja a Börzsöny hegységet és a Cserhátot – benne a Karancs és a Medves kistájat, valamint érinti a Gödöllői-dombvidéket is. A társaság által kezelt erdők 52 százaléka természetvédelmi oltalom alatt áll. Itt elsődleges rendeltetés a védelem, minden mást ennek a célnak kell alárendelni. Az Ipoly Erdő Zrt. fő tevékenységei az erdő- és a vadgazdálkodás, valamint az ezekhez kapcsolódó és a turizmussal összefüggő szolgáltatások.

Kiemelt kép forrása: Királyréti Erdészet Facebook



Címkék: