Csernobil: kirándulás a katasztrófa helyszínére

A csernobili zóna csak szervezett túrával látogatható. Kisbusszal viszik az embereket. A hóvihar miatt 1,5-2 órával később értünk oda, de annyi előnye legalább volt a zord időjárásnak, hogy a sugárzás kb. 2/3-át elnyelte a hótakaró, ilyen szempontból ez a legideálisabb idő Csernobilba látogatni.

Az utazást március közepére terveztük. Ha meleg nem is, de szép idő biztosan lesz – gondolta a globális felmelegedést és egyéb tényezőket számításon kívül hagyó gyanútlan turista, azaz én. Tehát a hóvihar kellős közepén indultunk és késtünk el a kijevi találkozóról.

Nem katasztrófaturistáskodni mentünk Pripjatyba, sokkal inkább az érdekelt, hogy néz ki több mint harminc év elteltével egy város, melyet az emberek teljesen magára hagytak. Amolyan igazi posztapokaliptikus élmény –lenne, ha nem lenne rég kifosztva az egész. Szó sincs róla, hogy az egykor otthagyott tárgyakból bármi is meglenne még, hogy a hűtőszekrényben harminc éve ott penészedne a sajt. Egyrészt a fosztogatók, másrészt az állam már régen hasznosította azt, amit lehetett. Persze, az óvodában kiscipő van a földön és tejescsupor az ablakban, de mennyi ebből a valóság és mennyi a jól eladható kirakat? Kizárt dolog, hogy az a fekete képű baba harmincéve ül az ablakban. Kizárt dolog, hogy az a rengeteg gázálarc három évtizede hever a porban, ugyanakkor a lakásokból még az utolsó padlógerendát is felszedték.

Illetve nem, Sztálin képe annyiszor köszön vissza, hogy az ember óhatatlanul a teleképet kezdi keresni, és titokban a gondolatrendőrséget várja. A vörös csillag és a cirill betűs CCCP felirat szintén többször felbukkan, és ezt rettenetesen furcsa látni, főleg ha az ember a Szovjetunió felbomlásakor még a csattogós lepkét sem tologatta. Hiába elcsépelt, de itt tényleg megállt az idő, ráadásul egy olyan korban és rendszerben, mely szinte Csernobillal együtt semmisült meg.

Maga a város – leszámítva az ürességét – akár a mai Magyarországon is lehetne, a tipikus szocreál épületek sok helyen beleillenének a környezetbe. Így, elhagyatva egészen tágasnak tűnnek a terek és még a téli időjárás ellenére is látszik, hogy mennyire elszaporodott a növényzet. A Pripjatyhoz vezető úton álló házak például csak télen látszanak, nyáron teljesen eltakarják őket a lombok.

Egy nap nagyon kevés itt, mindet meg szerettük volna nézni, de erre egy hét sem lenne elég. A négy játékból álló vidámpark, amelyet 1986. május elsején adtak volna át (a robbanás április 26-án történt) kötelező rész, talán az óriáskerék a legismertebb eleme Pripjatynak. Tőle nem messze az áruház és az étterem tömbházakkal övezve, illetve a hotel. Az uszoda, melyet egészen 1998-ig használtak sincs messze. Láttunk postát, bankot, autóroncsot, kultúrházat, a legnépszerűbb viszont a Duga nevű óriási, valaha titkos radar.

Kétszer annyiba került az építése, mint az atomerőműé, jelét az egész világon lehetett fogni, de sosem működött rendesen. Célja az amerikai rakétatámadások előrejelzése lett volna, de működésének tíz éve alatt nem sikerült tökéletesíteni, a robbanás után pedig leállították. A térképeken cserkésztáborként szerepelt, és csupán négy éve nyitották meg a nagyközönség előtt.

Természetesen a felrobbant 4-es reaktort is megnéztük. Körülbelül háromszáz méterre lehet megközelíteni, a tavaly elkészült új szarkofágon kívül nem sok mindent lehet látni belőle. Kevésbé ismert tény, hogy az 1-es reaktorban ’82-ben már volt egy baleset – melyet egészen véletlenül elfelejtettek nyilvánosságra hozni –, de újjáépítették. Az 5-ös és 6-os reaktor építését a robbanás után felfüggesztették, azonban az 1., 2. és 3. reaktor tovább üzemelt. A 2-es reaktorban ’91-ben tűz ütött ki, ezért leállították, majd ’95-ben a még működő két reaktor is leállt.

Mekkora a sugárzás? Szinte normális, a legtöbb helyen bőven a határérték (0,3 sv) alatt van, de mértünk 100 sv-t is.  Az erősen szennyezett tárgyak és helyek ki vannak táblázva, a szervezők szerint az egynapos túra alatt kapott dózis megfelel egy egyórás repülőúton kapottnak. Ezt az egy órás repülést pedig egyértelműen megéri Kijev felé venni.

 

Voltaképp mekkora volt ez a katasztrófa?

Hányan haltak meg minden idők legnagyobb nukleáris katasztrófájában? Szinte lehetetlen megmondani. Hivatalosan körülbelül 30, a robbanáskor a helyszínen tartózkodó ember halt bele a sugárbetegségbe és 15 gyerek pajzsmirigyrákban hunyt el. Ez azt jelenti, hogy 15 pajzsmirigyrákos gyerek halála tudható be egyértelműen a robbanásnak, nem pedig azt, hogy ez a valós adat. Hiszen hogyan is lehetne bizonyítani? A rákos megbetegedéseket és a sugárzás okozta szövődményeket sem lehet minden kétséget kizáróan Csernobilra visszavezetni. A baleset után 40 000-rel nőtt abortuszok számát pedig végképp nem…

 

Címkék: