Helyi lakosok, civil szervezetek és földtulajdonosok 31 magas kőris és 2 ezüstlevelű hársfából álló fasort ültettek a Teve sziklához vezető úton Pilisborosjenőn. Az önkénteseket az Ökotárs Alapítvány Zöldövezet nevű pályázata inspirálta, 2017 novemberben két nap alatt 30 örökbefogadó család jelentkezett az örökbefogadási felhívásra. A pilisborosjenőiek idén márciusban három szakmai javaslat közül szavazták meg, hogy egy magas kőris fasort ültetnek, egy-egy hársfával a két végében.

Fotó: Kádár Viktor

 

A munkálatok május 5-én kezdődtek el, és mire a bográcsban elkészült az ebéd, a fasor is a helyére került. A friss ültetvény locsolását a Pilisborosjenő Weindorf Önkéntes Tűzoltó Egyesület vállalta, a csapat azóta is heti rendszerességgel öntözi a növényeket. A faültetés teljes kifizetendő költsége 670.270 forint volt, amit a 44 örökbefogadó család finanszírozott.

Fotó: Kádár Viktor

 

“Annyi rossz hírt hallani környezetünk romló állapota kapcsán. Nagyon örülök, hogy az idei Madarak és Fák Napja kapcsán Pilisborosjenőn most nem elpusztított fák, hanem a közösségi megvalósítású fasor ültetés jut majd a helyiek eszébe. A várvölgyi kőris fasor a büszkeségünk lesz, ahogy az az összefogás is, ami ezt létrehozta” – mondta Tömöri Balázs, az esemény egyik helyi szervezője.

Fotó: Halasi Zsolt

 

“A faültetés minden szekértáborokon átívelő, a helyi családok, vállalkozók és civil szervezetek támogatását elérő ügy lett. Hiszen nemcsak a jövő generációnak hasznos, – árnyékot ad, tisztítja a levegőt, megfogja a talajt – emellett az érintett közösségnek örömet és büszkeséget okoz. Több hasonló, sikeres közös ügyre van szükség – Pilisborosjenőn mindenképp, de meggyőződésem, hogy az ország számos pontján ugyanígy” – tette hozzá Tömöri Balázs.

Forrás: 2097.hu

Kiemelt kép: Halasi Zsolt



Címkék: