Mi lehet az a vajaskenyérgyep?

Ígéretemet betartva a belvárosi park sorozat mellett elindítom az egykori királyi kerteket bemutató sorozatomat is, melyet személyes kedvencemmel, a Frederiksberg kastély parkjával kezdek.

Frederiksberg a Koppenhágai városszövet által enklávéként körbevett település, mely hosszú történelmi múltra tekint vissza. A város története 1651-ig nyúlik vissza, III.Frigyes dán király uralkodása idején telepedett itt le 20 dán-holland paraszt. Mivel a telepesek tevékenysége kudarcba fulladt, a terület visszaszállt a királyra, és 1700-1703 között IV. Frigyes építtetett itt a dombon egy kastélyt, melynek környezetében jómódú koppenhágaiak akakítottak ki vidéki rezidenciákat maguknak. A település lassan kereskedővárossá fejlődött, a népesség gyarapodott. Mióta 1901-ben néhány környező települést Koppenhágához csatoltak, azóta Frederiksberg gyakorlatilag Koppenhága egy része, de közigazgatásilag független terület. A mai városképben is felismerhető Frederiksberg területe, mivel itt sokkal több a zöldfelület, kevesebb a forgalmas főútvonal, a város egyik legmagasabb presztizsű lakóterülete. A Frederiksberg Allee a budapesti Andrássy útra emlékeztet, platánfasorával, díszes homlokzatú, történelmi múlttal rendelkező épületeivel vezet rá a Frederiksberg kastély kertjének oldalbejáratára. A kastély mellett található a koppenhágai állatkert, melynek elefántházát a Foster + Partners tervezte.

A Frederiksberg kert Koppenhága egyik legnagyobb és legvonzóbb zöldfelülete. A mellette lévő Søndermarkennel együtt egy 64 hektáros zöld szigetet alkotnak Koppenhága belvárosától nyugatra. A kert egy romantikus angol tájképi kert, melyet IV Frigyes (Frederik) építtetett a kastélya mellé a Valby dombon. A kert építése a 1690-es évek második felében kezdődött, eredetileg barokk stílusban, melyet az itáliai és francia kertek ihlettek, ahol az akkor még koronaherceg Frigyes számos látogatást tett. Nicodemus Tessin svéd építészt bízta meg a munkával, de a végső terveket végül a Hans Heinrich Sheel, a Királyi Mérnökség vezetője készítette el.

A terv tartalmazta a kastély előtti lépcsőzetes terepalakítást, mely ma is látható, ezen kívül egy parterre-t egy bonyolult kaszkádrendszerrel, amelyet egy komplikált és nehezen működő szivattyúrendszer táplált volna meg, amelyet végül sohasem sikerült üzembe helyezni. Végül Johann Cornellius Krieger, akit a kastély bővítésével is megbíztak, tervezte át a kertet, a parterre teljes elhagyásával nagyvonalú, teraszolt gyepfelületeket alakított ki a kastély előtt.

1790-ben, az akkori divatnak megfelelően, az angol tájképi kert stílusában alakították át a kertet. P. Petersen 1795-ben elkészült tervei alapján építették meg a ma is megtekinthető tájképi kertet kiterjedt gyepfelületekkel, egy a kerten végigfutó, kacsakaringós kialakítású csatornarendszerrel, kis hidakkal, staffázsépületekkel (pavilonok, templomok, egyéb kerti építmények, melyek elsősorban vizuális fókuszpontként szolgáltak az angolkertekben), grottákkal (mesterséges barlang), vízeséssel. Valószínűleg a kert végső kialakításához Johan Ludwig Mansa angolkertekről szóló, 1798-ban íródott könyve szolgáltatott példákat.

A kerti follie-k (a staffázsépületek) között található egy kínai teapavilon, kínai stílusú és eredeti kínai bútorokkal berendezve, és vele egy stílusban kialakított híd, a római stílusú Apis szentély, melyet a festő Nicolai Abilgaard tervezett és épített 1802-ben. Eredetileg ezt az épületet is kerti teázóként használták, kényelmes kanapéval és teázóasztalkával volt ellátva belső tere. 1874-1970-ig ezt az épületet használták az állatkert főbejárataként, amelyet 1859-ben nyitottak meg, az épületet akkor erre a célra alakították át. Ma alkalmi nyitvatartással művészeti kiállításoknak ad helyet.

A svájci kunyhót is Abilgaard tervezte, és eredetileg szintén a királyi család kávézó-teázója volt. 1894-ben a kertész rezidenciájává alakították, és ennek megfelelően a belső tereket is átépítették. A háznak nem sok köze van svájchoz, inkább csak a neve utal a kor nagy divatjára, ugyanis a romantikában volt egyfajta megszállott rajongás a hegyi tájak, és azok épületei iránt is. A tehetős, sokat utazott, világjárt megrendelők a saját kertjükben is igyekeztek a távoli tájak szépségeit megjeleníteni, imitálni. A svájci ház egy kis tó partjára épült, és a környezetében lévő erdőfoltot is inkább tűlevelűekkel ültették be, hogy méginkább idézze a hegységekben honos erdőtársulásokat.

A fácános a nevéhez hűen a királyi család asztalára szánt fácánok tenyésztelepe mellett épült, 1723-ban. 1800-ban, a park áttervezése során felmerült, hogy az épületet lebontanák, de végül a király vendégei számára szolgáló rezidenciának alakították át, később pedig a király személyi titkárának a lakhelye lett.

A romantikus vízesés mesterséges úton lett kialakítva, a Márványtemplom (Frigyes templom) építési helyszínéről származó márvány építőkövekből. Sokáig romos állapotban volt csak látható, de 2004-ben felújították.

Annak ellenére, hogy királyi park volt, a nagyközönség is látogathatta, azonban tengerészeknek, kutyát sétáltatóknak, vagy nem megfelelő öltözékben tilos volt a belépés. A parkot 1865-ben nyitották meg korlátozások nélkül, ekkor vált a Smørrebrødsplaenen (vajaskenyérgyep) kedvelt családi piknikhellyé.

A park ma is nagy látogatottságnak örvend, nem csak a környező lakóterületekről, hanem egész Koppenhágából érkeznek ide családok, szerelmespárok, baráti társaságok a gyepen piknikezni, napozni, madarakat etetni, vagy a csatornán csónakázni. A park gyönyörűen fenntartott, extenzíven kezelt gyepek, szépen nyírt pázsitfelületek és erdős, ligetes foltok váltogatják egymást, melyeket kanyargós utak és kis hidacskák sűrű hálózata tár fel, pihenő és sétahelyet szolgáltatva a városlakók számára.

Nem csak az emberek életében tölt azonban be nagy szerepet a park, hanem a városi állatvilág számára is menedékhelyet jelent. A madárvilága valóban lenyűgöző, megtalálható itt a szürkegém (nem is kis számban), a kanadai lúd, a nyári lúd, a tőkésréce, a néma hattyú, a szárcsa, és persze átutazóban és folyamatos élelem-lesen a viharsirály, dankasirály és a városi galambok is. A gyermekeknek is hatalmas élmény kijönni ide állatokat etetni, a récék, ludak olyan szelídek, hogy az ember kezéből is kiveszik az élelmet (csak azokkal az erős csőröcskékkel kell vigyázni!). A gémek azért mindig arisztokratikus távolságot tartanak, és csendesen, mereven kémlelik a vizet, mielőtt lecsapnának egy mit sem sejtő, vidáman ficánkoló halacskára.

Számomra, a madarakon kívül természetesen, különösen nagy élményt jelentett azzal szembesülni, hogy milyen jó arányban határozzák meg itt a fenntatás ütemét, hogy egy ilyen hatalmas parkot is lehet okosan alakítani, rendben tartani. A központi gyepfelületetek makulátlan minőségűek, látszik, hogy állandó fenntarttás alatt állnak, a vízfelületek szépen gondozottak, tiszták, a szökőkutak, vízesés működik, a domboldalról lezúduló csapadékvizek felfogásáról gondoskodtak (annak ellenére is, hogy a parki utak vízáteresztő burklatokkal lettek kialakítva), az élet nem áll meg az eső után sem. A park jó része azonban buja erdei növényzetből, ritkán kaszált rétekből áll, a gyalogutak mentén egy kb 50cm szélességben rendszeresen nyírják a gyepet, ettől még a természetes növénytársulásokkal benőtt réteknek is olyan „jólfésült” formája lesz. Persze ilyesmit lát máshol is az ember, mégis olyan jó megtapasztalni, hogy ezzel az icipici erőfeszítéssel mekkora pluszt adhatunk egy kert kinézetéhez. A magas füvű réteken kaszálással nyiladékokat, utakat lehet kialakítani, melyek kijelölik, hangsúlyozzák az egyes látványkapcsolatokat is. Külön kedvencem volt még növényalkalmazás tekintetében a vízfelületek mellett itt oly gyakran alkalmazott lapu, mely hatalmas, kerek leveleivel tömött, sötétzöld foltokat alkot, illetve a természetesnek ható nádasok. Azt hiszem az összes eddig látott parkok közül ez volt a kedvencem.

Címkék: