Péntek, kellemes májusi este. Ideális randiidő. Hosszas séta után a Gellérthegy legeldugottabb kis ösvényein át kilyukadunk a jó öreg Gellértnél. Nem lehet betelni a látvánnyal: Parlament, Lánchíd, pesti látkép. Előttünk randipartnerünk kedvence, az Erzsébet-híd, mellette szinte már zavarba ejtően közel a Belvárosi plébániatemplom, illetve a Március 15-e tér. Rögtön meg is tudom tőle, hogy a híd építésekor szóba került a templom arrébb helyezése.

Látkép Szent Gellért szobra mellől.

Na de vajon ez igaz vagy csak városi legenda? Ennek nézünk most utána. Az internetes kutatás után a következő infókra találtam.

Hivatalos nevén Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom igazából a Contra Aquincum erődítmény helyén épült. (A Contra Aquincum római kori emlék, egykori erőd, a pannóniai limes egyik nagyon fontos helyszíne.) Történetét itt tudod alaposabban áttekinteni, nem untatnám vele a kedves nagyérdeműt.

A mai Erzsébet-híd a ’60-as években épült. A régi híd a II. világháború áldozatává vált.

Tudtad-e?

“Az eredeti Erzsébet lánchíd a magyar hídépítő mérnökök és a hazai ipar egyedülálló teljesítménye volt. Átadását követően csaknem negyed századig rendszerében világrekorder, hetven éven át Duna-rekorder, és az egyetlen olyan híd, amely a folyót 290 m-es középnyílásával mederpillér nélkül ívelte át. A világ első, konstrukciójában sok újat hozó, acélpilonos lánchídja volt.”

Erzsébet híd a Gellérthegy felől nézve,1913-ból. A kép forrása: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.110

A régi híd – és a Fővám téri híd – építésére tervpályázatot írtak ki a 19. század végén. Az építés 1898-ban kezdődött meg, néhány évvel a pályázat után. A késedelem oka legfőképpen a pesti belváros városrendezési elgondolásainak kialakulatlansága volt. A híd tengelyének vezetése a Hatvani utcával való összekötés miatt épületek bontását eredményezte (volna). Ezek megoldására már több alternatíva is volt, ezek közül választani viszont nem mutatkozott egyszerű feladatnak. Két jelentős épület állt ugyanis a híd tengelyvonalában: a régi pesti Városháza és a Belvárosi plébániatemplom. A városháza épületét lebontották. Utóbbit 1910-ben műemlékké nyilvánították, utána már a bontásról nyilván szó sem lehetett, de az arrébb helyezését sokáig fontolgatták így is.

A templom arrébb helyezésének – értsd: felemeljük, aztán odébb tesszük, mert hát miért is ne lehetne ilyet tenni, ugyebár – eljárása akkorra már világszerte bevett és rutinszerű volt. Aztán természetesen hosszas viták kerekedtek az ügyben. Egy korabeli cikket találtam ebben a vitatémában (Pesti Hírlap, 1937):

“A magasépítési szakbizottság szerdán délelőtt ülést tartott (…) Az ülés legfontosabb tárgya a belvárosi főplébániatemplom felemelésének és eltolásának kérdése volt. Wellisch Andor indítványozta: elvileg határozza el a bizottság, hogy a templom a mai helyén nem maradhat. (…) Petrovácz Gyula (ker. párt) azt hangoztatta, hogyha valaki a templom felemelését és eltolását ingyen, garanciával megcsinálná, még akkor is ellenezné. A templom műemlék és ezért nem szabad eltolni, nem szabad erre a vandalizmusra vállalkozni. Ha a templomot eltolnák, az orvtámadás lenne a városkép ellen. (…) technikailag keresztülvihető az eltolás, ez sem áll, mert háromhajós templomot, amely különböző anyagokból épült, még sohasem toltak el. (…) a belvárosi főplébánia templom ügyét végérvényesen vegyék le a napirendről(…) A Közmunkatanács a belvárosi templom ügyét ma tárgyalta és a felemeléséhez és a templom eltolásához városrendezési szempontok miatt nem járult hozzá”.

Na meg különben “Pisának is van egy ferde tornya és még senkinek sem jutott eszébe, hogy azt kiegyenesítsék.”

Hát ez valóban nagyon közel van! (fotó: Cseke Sándor)

Végül tehát a templom maradt a helyén és a híd új tengelyvonalának kijelölésével orvosolták a problémát.

Ha az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél sétálsz, még templomot is simogathatsz. (fotó: Cseke Sándor)

Ugyanezen cikkben a pro és kontrák között megemlítik a Flórián-kápolna áthelyezését, mint megvalósult példát.

A krisztinavárosi templom 720 000 kilós főoltárának áthelyezését pedig itt nézheted meg.



Címkék: