Petíciót indítottak a Pozsonyi út lakói, hogy megállítsák a Pozsonyi úti fasor csonkolását – vette észre a 444.hu. A felhívásban azzal vádolják a Fővárosi Önkormányzat által megbízott Főkert Zrt-nek dolgozó alvállalkozó céget, hogy annak dolgozói „faápolási, gallyazási munkálatok” címszó alatt szörnyű pusztítást végeznek, a munkát pedig szakszerűtlenül végzik.

“Kora tavasz vagy késő ősz helyett a legnagyobb nyári melegben végzik a munkát, egyszerre és ekkora mértékben tilos ritkítani a lombkoronát, illetve a bemetszéseket sem a megfelelő helyeken ejtették. Helyrehozhatatlan károkat okoztak az értékes fasorban, és jelentősen csökkentették az árnyat adó és a levegő frissességét biztosító lombkoronafelületet. A munkálatokról ráadásul a lakosságot nem tájékoztatták” – olvasható a petícióban.

Az üggyel kapcsolatban a Főkert Zrt. egyelőre nem nyilatkozott.

Update: A Főkert Zrt. időközben válaszolt a 444.hu megkeresésére, a közleményükben pedig azt írták, drasztikusnak tűnhet, de szükséges a Pozsonyi úti fák “ifjítása”. “Egy–egy gallyazási, ifjítási munka következtében a fák viszonylag gyorsan megújulnak, regenerálódnak” – írják a közleményben hozzátéve, hogy a Főkert “sosem végez nagyobb mértékű gallyazást, ifjítást, mint amennyit a fák állapota, illetve a közvetlen balesetveszély elhárítása feltétlenül indokolt, és hogy mi az indokolt, azt szakembereik minden esetben előzetesen felmérik, minden egyes fa állapota alapján határozzák meg és ütemezik a szükséges feladatokat”.

Kiemelt kép forrása: terjed.ahang.hu



Címkék: