Mikor az ember önfeledten nyaral, és strandol a Balaton partján eszébe sem jut, hogy a tó veszéjes is lehet. Pedig mikor viharosra fordul az idő, bizony a magyar tenger is megmutatja a félelmetes arcát. A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai minden évben több száz embert mentenek ki a tóból, de sajnos nem mindenkit. 2017-ben például tragikus módon, 10 éves rekord dőlt meg, ugyanis több, mint 20 ember vesztett életét a tóban.

A felhevült testtel való csobbanás, és az úszni nem tudás mellett, az egyik legnagyobb veszélyt a viharos, hullámzó víz jelenti. Éppen ezért, az Országos Katasztrófavédelmi Hivatal újabb 8 viharjelző készülék kihelyezését jelentette be a tó körül, a jelenlegi működő 31 mellett.

A led-es technológiával működő parti viharjelző állomásokat Balatonszepezdre, Balatonedericsre, Fenékpusztára, Balatonszárszóra és Tihanyba telpítik, Siófokon, Szigligeten és Keszthelyen pedig vízközepi állomás létesül.

A hatóságok fokozottan felhívják a nyaralók figyelmét, hogy figyeljék a viharjelzőket, amik elsőfokú, sárga riasztás esetén 45-ször villannak fel percenként, ezzel jelezve, hogy legalább 45 km/órás a szél, és a parttól maximum 500 méterig szabad fürdeni.

A másodfokú, piros viharjelzés esetén pedig nagyon gyorsa, percenként 90szer villognak a lámpák, ami azt jelenti, hogy mindenki azonnal hagyja el a vízet. Ilyenkor tilos fürdeni, vagy bármilyen eszközzel, gumimatraccal, vízibiciklivel, csónakkal, vagy kajakkal a vízben tartózkodni. Baj esetén pedig a 112-es segélyhívót kell tárcsázni. A hazai tavak viharjelző rendszereiről bővebben ebben a cikkünkben olvashatsz.

(kiemelt kép: katasztrófavédelem.hu)



Címkék: