Bármennyire is próbáljuk elkerülni, a hálál az élet része, így egyszer mindenkit utólér. Sokan már életükben rendelkeznek róla, hogyan is szeretnék tölteni az öröklétet, ami lássuk be elég hosszú idő.

A különböző kultúrák és vallások számtalan  módon és helyen helyezik végső nyugalomra szeretteiket. Bevett szokás a koporsó, az urna, a kripta, a temető, a szélnek eresztés, vagy akár a vizen égetés is.

De most már akár a kertben is elültethetjük halottainat, és nevelhetünk belőlük egy fát, ami bár elsőre morbidul hangzik, mégis egészen méltó módja a búcsúzásnak. Ha azt szeretnénk, hogy a szeretteink bekapcsolódjanak az élet örök körforgásába, és nem akarjuk a véletlenre bízni, hogy milyen formában reinkarnálódnak, a fává alakulás egészen elegáns megoldás lehet.

Két opció közül is választhatunk. Az egyik a Capsula Mundi, ami egy olasz designer páros, Francesco D’Angelo és Adriano Del Ferro fejéből pattant ki. Ez tulajdonképpen a koporsós temetkezésnek egy továbbfejlesztett változata, ahol is a holttestet magzati pozícióban egy biológialag lebomló kapszulába helyezik, majd azt elássák a föld mélyére, egy fának a magjával együtt.

A céljuk ezzel az, hogy a fejfákat felsorakoztató temetők helyett inkább valódi fákkal benépesítettekben sétálgassunk, mikor meglátogatjuk szeretteink sírját. Hogy, az idővel erdővé alakuló temetőben, biztosan megtaláljuk melyik fa is rejti a rokont, mindegyiket rögzítik egy virtuális adatbázisban, ami GPS koordináták segítségével megmutatja, melyik magasodik a mi szerettünk hamvai felett.

A másik módszer gyakorlatilag egy csináld magad verzió, ami már Magyarországon is elérhető. Körülbelül 40 000 forintért vásárolhatunk egy kis temetkezési szettet, amit Bios Urnának neveztek el a spanyol ötletgazdák.

Ez úgy néz ki, mint egy nagy elviteles kávés pohár, ami biológiailag lebomló anyagból készült. A szett tartalmazza egy fa magját, ami speciális, csíráztatás elősegítő közegben van, és ez alá kell elhelyeznünk a szerettünk hamvait, egy elkülönített részbe, és elültetni azt, mondjuk a hátsókertbe, de akár szobanövény is lehet belőle.

Mire az egész szerkezet elkezd lebomlani, a mag már kicsírázik, és gyökerekete ereszt, csakk ezután éri el a hamvakat. Majd az egész együtt a föld részévé válik, és egy facsemete cseperedik belőle. Ezután nem árt rákérdezni kertesház vásárlásánál, hogy miből is nőtték ki magukat a kertben álló fák.

(képek forrása: Capsula Mundi, Bios Urn)



Címkék: