A Mályi Madármentő Állomásra kedden érkezett egy bejelentés arról, hogy Tiszaújvárosban, a volt Sajó Áruház beugróinál úgy szerelt fel valaki rácsokat, hogy azok mögé fecskefiókákat zártak el az anyjuktól, akik így nem tudták etetni a kis madarakat. Mire a madármentő munkatársa a helyszínre ért, a polgármesteri hivatal dolgozói már megkezdték a rácsok eltávolítását, hogy a fecskeszülők etetni tudják a kicsinyeket.

A helyszínen egyébként galambfiókát is találtak, ami ugyan nem számít védett állatnak, a gerinces állatokra vonatkozó állatvédelmi törvények rájuk is vonatkoznak.

Az áruháznál ismeretlen tettesek galambriasztó tüskéket is kitettek, ami felnyársalt egy fecskefiókát. Mint később kiderült, a fészekhez már nem tértek vissza a szülők, így a Mályi Madármentő Állomás három madárfiókát vett gondozásba (köztük galambot is), az egy napja nem etetett fiókáknak viszont kevés esélyük van a túlélésre.

Kiemelt kép forrása: Facebook



Címkék: