Szőlős fehércsokoládés édesség nyerte el első alkalommal a Budapest Desszertje címet, amelyet hétvégén a 8. Édes Napok Budapest rendezvényen kóstolhat meg a közönség. A Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség által első ízben meghirdetett verseny győztese a Szamos Marcipán édessége lett, amelyet Nagy Péter mestercukrász álmodott meg.

A megmérettetésre 13 cukrászda jelentkezett, a beküldött desszertek közül a szakemberekből és laikusokból álló zsűri választotta ki Budapest Desszertjét, amelyet szeptember 14. és 16. között kóstolhat meg a közönség a 8. Édes Napok Budapest elnevezésű rendezvényen a Szent István-bazilika előtti téren.

Idén a verseny központi témája a monodesszert, fő alapanyaga a szőlő volt – mondta Rebrus Csaba, a Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség elnöke. Hozzátette, emellett fontos szempont volt, hogy a desszert a közízlésnek megfeleljen, bári által otthon is elkészíthető legyen és az eladási ára ne legyen több, mint ezer forint. A versennyel hagyományt szeretnének teremteni.

“Ahogy a somlói galuska is egy nemzetközi verseny eredményeként lett az egyik legnépszerűbb desszert a magyarok körében, abban bízunk, hogy a Budapest Desszertje megalkotásával fel tudunk mutatni egy olyan desszertet, amely legalább ilyen népszerű lesz és nemcsak a cukrászdák kínálatában, hanem a magyar éttermek étlapján is megjelenik majd”

– tette hozzá.

A versenyt ezentúl minden év szeptemberében megrendezik, a győztes desszertet pedig a szeptember közepén nyíló Édes Napok Budapesten elnevezésű, több tízezer vendéget vonzó rendezvénysorozat keretében mutatják majd be a nagyközönségnek egy külön standon.

 

Forrás: MTI 

Kiemelt kép forrása: MTI



Címkék: